4.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Ajándék helyett szerelmet találtak

Két éve decemberben karácsonyi bevásárlásra indultak, de ajándék helyett szerelmet találtak a ceglédi Tescoban Droppán Csaba és Palásti Éva. A pár tavaly az eljegyzést, idén november 16-án pedig az esküvői fotózást ejtette meg az üzletben. Csaba stílusosan bevásárlókocsiban tolta ki menyasszonyát az áruházból.

– Két éve, amikor mindketten a gyerekeinkkel vásárolgattunk, ennél a polcnál ütköztek össze a bevásárlókosaraink. A tekintetünk egy pillanatra összefonódott, azután mindenki ment a dolgára. De nem hagyott nyugodni a dolog és a parkolóból visszaszaladtam hozzá odaadni a névjegykártyámat. Ő megkérdezte, ismerjük-e egymást, mire azt feleltem, nem, de remélem megismerjük – idézte fel a találkozást Csaba.

Éva később sms-ben adta meg a telefonszámát, ahogy ő mondja: „a teszkós szoknyapecérnek” és még aznap találkoztak egy vacsorára. A lánykérés egy évvel később ugyanitt, teljesen váratlanul érte Évát. – Vásároltam a fiammal, amikor egyszer csak megszólalt az áruház hangszórójából a kedvenc zeném, Csaba ott termett, és térdre ereszkedve megkérte a kezem. Ezután nem volt kérdés, hogy ma, az esküvő napján itt készítjük el a fotóinkat – mesélte a boldog feleség.

Az ifjú pár öröméhez meglepetésként a ceglédi áruház igazgatója, Lancsa Ilona egy nagy háztartási gépekből összeválogatott ajándékcsomaggal járult hozzá.

Több fotó Krizsán Ervintől a Vasárnapi Blikkben is megjelent eseményről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...