10.4 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Fotókiállítás a Közgázban

Első alkalommal nyílt fotókiállítás tanulók és egy tanár alkotásaiból november 20-án a Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolában. A kiállításon a tájképektől a portrékig igen széles a választék. A kezdeményezés, melyben 9 diák és egy tanárnő mutatta be képeit az iskola könyvtárosa, Nagyné Kovács Anikó ötlete volt. A tárlatot Imréné Lukácsi Ildikó igazgató és Kisfaludi István fotóriporter nyitotta meg. 

„Az amatőr fotósok 90 százaléka fotóriporter is valahol, hiszen megörökítik azon eseményeket, ahol jártak.” – kezdte beszédét Cegléd legtöbbet foglalkoztatott fotóriportere, aki hozzátette: „kellemes meglepetést okoztak neki a diák által kiállított fényképek. Elmondta: érezhető a képeken hogy azokat fiatalok készítették, mint fogalmazott: azon kompozíciókat nem látja, melyeket negyven éve tanult a fotósiskolában, de ez nem baj, mert sokszor azok csinálnak jobb képet, akik azt nem tanulták.”

A fotóriporter az elmúlt 15-20 évben robbanásszerűen fejlődő digitális fotózási technikáról is beszélt, amivel együtt az amatőr fotózás is nagyon meglendült. Kisfaludi szerint a kép egy nagy jellemzője, hogy történeteket, akár történelmet is meg tud örökíteni.

Fotók az eseményről Szokolai Attilától itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...