16.5 C
Cegléd
2026. május 1. péntek
spot_img

Földi László a Fidesz jelöltje

A Fidesz Országos Választmánya december 9-ei ülésén véglegesítette a 2014-es országgyűlési képviselő választáson Fidesz-KDNP támogatással induló 106 egyéni választókerületi jelöltjének névsorát. Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Pest megyei 12. választókerületben Földi László indul.

– Természetesen nagy megtiszteltetésnek és az eddigi munkám elismerésének veszem, hogy a FIDESZ országos választmánya az előttünk álló választásokon képviselőjelöltként számít rám. – nyilatkozta telefonos interjúban lapunknak Földi László a döntés után. – Mint köztudott jövő októbertől a képviselői és a polgármesteri munka nem lesz összeegyeztethető. Amikor nekem is feltették a kérdést, melyiket vállalnám inkább, akkor az országgyűlési képviselőséget választottam. Ha a választók úgy döntenek, akkor továbbra is tagja lehetek az Országgyűlésnek, ami immár azért is fontos, mert a Ceglédet és a régiót érintő döntések ott születnek majd.

A 2014-18-as ciklusra vonatkozó programjáról Földi László még korainak tartotta nyilatkozni, a Fidesz ceglédi polgármester-aspiránsának személyéről pedig csak annyit nyilatkozott: egyelőre tárgyalások, egyeztetések zajlanak az ügyben, de „az i-re még nem tették fel a pontot.”

Az új választási rendszer értelmében az Országgyűlés létszáma a választásokat követően 386-ról 199-re csökken és a korábbi három helyett csak két ágon lehet majd mandátumot szerezni: 93 képviselőt listás választási rendszerben választanak, 106 képviselőt pedig egyéni választókerületekben. A választási rendszer egyik legfőbb változása, hogy két forduló helyett csak egy forduló lesz. Megváltoztak a jelöltállítás szabályai is. A jelöltek ajánlása ajánlóíven történik majd. A képviselőjelöltté válás feltétele 500 támogató ajánlás összegyűjtése, a korábbi 750 ajánlószelvénnyel szemben. A kampány az államfő által kitűzött választás napjától visszaszámítva az 50. napon kezdődik.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Késsel, gázspray-vel támadtak egy ceglédi adománybolt munkatársára

A hvg.hu is beszámolt róla: bezár egy ceglédi adománybolt,...

A sportdrukkerek és a kaszinókultúra fejlődése

Az elmúlt évtizedekben a sportrajongók világa látványosan átalakult. A...

Innováció és biztonság a járművilágban

Gondoltál már arra, hogy a balesetmentes motorozás mennyire függ...

Valami készül…  a Ceglédi Szalonzenekar új hangzásvilága

A Ceglédi Szalonzenekar hosszabb csend után ismét készül valamire,...

Utánpótlás focikupa

A Ceglédi VSE a hétvégén U7 (14 csapat) és...