6.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Földi László a Fidesz jelöltje

A Fidesz Országos Választmánya december 9-ei ülésén véglegesítette a 2014-es országgyűlési képviselő választáson Fidesz-KDNP támogatással induló 106 egyéni választókerületi jelöltjének névsorát. Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Pest megyei 12. választókerületben Földi László indul.

– Természetesen nagy megtiszteltetésnek és az eddigi munkám elismerésének veszem, hogy a FIDESZ országos választmánya az előttünk álló választásokon képviselőjelöltként számít rám. – nyilatkozta telefonos interjúban lapunknak Földi László a döntés után. – Mint köztudott jövő októbertől a képviselői és a polgármesteri munka nem lesz összeegyeztethető. Amikor nekem is feltették a kérdést, melyiket vállalnám inkább, akkor az országgyűlési képviselőséget választottam. Ha a választók úgy döntenek, akkor továbbra is tagja lehetek az Országgyűlésnek, ami immár azért is fontos, mert a Ceglédet és a régiót érintő döntések ott születnek majd.

A 2014-18-as ciklusra vonatkozó programjáról Földi László még korainak tartotta nyilatkozni, a Fidesz ceglédi polgármester-aspiránsának személyéről pedig csak annyit nyilatkozott: egyelőre tárgyalások, egyeztetések zajlanak az ügyben, de “az i-re még nem tették fel a pontot.”

Az új választási rendszer értelmében az Országgyűlés létszáma a választásokat követően 386-ról 199-re csökken és a korábbi három helyett csak két ágon lehet majd mandátumot szerezni: 93 képviselőt listás választási rendszerben választanak, 106 képviselőt pedig egyéni választókerületekben. A választási rendszer egyik legfőbb változása, hogy két forduló helyett csak egy forduló lesz. Megváltoztak a jelöltállítás szabályai is. A jelöltek ajánlása ajánlóíven történik majd. A képviselőjelöltté válás feltétele 500 támogató ajánlás összegyűjtése, a korábbi 750 ajánlószelvénnyel szemben. A kampány az államfő által kitűzött választás napjától visszaszámítva az 50. napon kezdődik.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...