3.3 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

A ceglédi angyalok újra összefogtak

A következő lépés, hogy átszaladok a családsegítőbe, de mivel 16 óra már nincs bent senki.  Nekünk kell kézbe vennünk a dolgot, mondom a tanár néniknek és elkezdünk anyaotthonokat tárcsázni. Közben az iskolában élelmiszerről és tejről gondoskodnak, hogy a családnak legyen mit ennie. Rendületlenül hívjuk késő estig sorra az anyaotthonokat, közben tárcsázzuk Földi László polgármestert is. Készséges, azonnal segít: ha találunk szállást személyesen intézkedik róla, hogy a családot sofőr vigye el.  Krizsán Ervin is befut, majd édesanyja családos átmeneti otthonát is felajánlja, igaz nem helyben van, de jó tudni róla, hogy van egy ilyen lehetőség. Késő este feladjuk, jelenleg az éjszakára kell megoldani a szállásukat, és másnap folytatni.

Másnap reggel a családsegítőben kezdjük, mint kiderül, ha nem ők tárcsázzák az anyaotthont, akkor majdnem esélytelen. Végh Éva és Galambos Viktor családsegítők veszik kezükbe az ügyet. Sokadik várólista után egy krízis központi elhelyezés marad.  Hosszú beszélgetés után miután leegyeztettük mit is nevezünk krízishelyzetnek, – és ha ez nem az, akkor mi az…, – majd bevetjük az”itt a sajtó és mi bármire képesek vagyunk” fenyegetést is, akkor úgy döntenek, hogy helyet keresnek. 

Pár perc múlva telefonhívást kapunk valahonnan az országból. Egy védett házból telefonálnak. Indulhatnak, várják őket. Nincs idő búcsúzkodásra, hívjuk a sofőrt, és ha már úgyis ráérek, megyek velük. Az utunk nem zökkenőmentes, az egyik kisfiú az idegtől végighányja az utat, és mindketten sírnak. Félnek az ismeretlentől, és még a maci is ott maradt… 

Megsimogatom a gyerekfejeket és mondom nekik, hogy lesz majd új maci, nem tudunk visszamenni, mert akkor újra bántanák őket, és most el kell engedniük mindent, amit a múltban magukénak tudhattak… Kicsit megnyugodnak, majd megígérem nekik, hogy még egy McDonald’s-nál is megállunk. Ettől csitulnak a könnyek, és mivel még nagyon messze a cél, mindenképp meg kell állnunk. Nem vihetünk végig az országon egy 7 hónapos veszélyeztetett terhes kismamát pihenő nélkül. A sofőr megértő, neki azt mondták, minden úgy legyen, ahogy kérjük, tankolja tele az autót és segítsen. Úgyhogy pontosan ezt is teszi, jó ember, és ő sem tud ellenállni a gyerekkönnyeknek… Délután érkezünk a krízis házba, szeretettel fogadják őket, egy rendezett helyen. Nem itt kapnak szállást, őket továbbszállítják majd egy otthonba, egy általunk sem ismert helyre. Szigorúan titokban tartják, hogy hova. Még megkérdezem, hogy küldhetünk-e utánuk macit, ilyesmit. 

– Semmire nem lesz szükségük, annyi játék, plüss állat van, hogy nem lesz baj. Gyermekpszichológus is fog velük foglalkozni, – nyugtat meg a vezető, és az a hangnem, kedvesség, ahogy szól hozzám teljes mértékig megnyugtat. Intézik az iskolát, a gyámhivatalt és az orvosi ellátást is természetesen, ne aggódjak, fogja meg a kezemet a vezető. 

A kapunál még találkozom a családdal, gyorsan elbúcsúzunk, a gyerekek hosszan ölelnek, majd fordulunk is vissza Ceglédre. Este van, mire a családsegítőbe érkezünk, de Galambos Viktor megvár, és kérdezi, minden rendben van-e. Neki sem adhatok ki több információt, csak annyit, amit itt is elmondok. Jól vannak…

Később megtudom, hogy apuka közben volt a családsegítőben, kereste a családját, de nem tudtak semmit mondani neki, meg egyébként is, őket is köti a titoktartási kötelezettség, mint minden hatóságot.

Az előforduló gyakori esetek egyértelműen megmutatják, hogy Cegléden mennyire szükség lenne egy anyaotthonra és védett házra. Ezért továbbra is szorgalmazni szeretném a városvezetés felé, találjanak rá megoldást, hogy egy ilyen otthon, ahol szeretettel várják a menekülőket, mihamarabb megvalósulhasson.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...