14 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Olcsóbb lesz a parkolóbérlet

A díj visszatérítéséről is rendelkezik a kiegészített jogszabály, vagyis ha a házasságkötés meghiúsul, és ezt a kitűzött időpont előtt 5 nappal írásban bejelentik, a házasulandók visszakapják a befizetett díjat. A bejelentéstől eltekintenek haláleset, ill. a házasulandók és közeli hozzátartozójuk súlyos betegsége esetén. 

Jövőre is az eddigi két cég, a Combos Bt. és BÁWIMAX Kft. végzi a szippantást, akik alvállalkozóként látják el a feladatot. A díjaikban érvényesíteni kell a tíz százalék rezsicsökkentést. Erre a tevékenységre azonban a csatornázás kiterjedésével egyre kisebb mértékben lesz szükség – áll a képviselők elé került előterjesztésben. Arról is határoztak, hogy az Ökovíz törvény szerint átadja a vagyont az önkormányzatnak, illetve a Duna-Menti Regionális Vízművel kötendő üzemeltetési szerződést is jóváhagyták a képviselők. A szemétszállítással továbbra is az Ökovíz Kft-t bízza meg az önkormányzat. Nagy Tamás (MSZP) képviselő javasolta, hogy a 70 éven felülieket érintő díjmentességet ne kelljen évente megújítani, a testület végül azt a javaslatot fogadta el, hogy csak kétévente kell újra jelezni a mentességi igényt a szolgáltatónak. 

Újabb változás a jövő évtől, hogy a Várvag Kft. üzemelteti a fizető parkoló rendszert. Ezzel együtt az éves parkolóbérlet ára is csökkenni fog: ezentúl 66 ezer forintért lehet megváltani azt. 

30-as övezetté alakítják a Szűcs telepet, vagyis legfeljebb 30 km/órás sebességgel lehet itt közlekedni ezen túl. A körzet képviselője, Hörömpő Annamária azt kérte, a város egésze közlekedési rendjének januárra tervezett felülvizsgálata előtt, már most járuljon ehhez hozzá a testület, hiszen valós és határozott lakossági igény van a korlátozásra. Ennek egyébként az az oka, hogy az arra közlekedő nagy teherautó forgalmat a Szűcs telep házai és lakói már egyre nehezebben bírják elviselni. Hörömpő Annamária egy másik előterjesztésében pedig azt kérte, induljon el az önkormányzatnál a folyamat, melynek során végül megoldódik a telepiek városba való átjutása a síneken keresztül. A MÁV állomás felújításakor ugyanis erre nem teremtettek lehetőséget, és a korábbi ciklusban beígért liftes alul- vagy fölüljáró építése is elmaradt. 

Az állam átvállalja a város fennmaradt hiteleit is, ennek során lehetőség nyílik arra, hogy az önkormányzat a folyószámla hitelétől is megszabaduljon. Ez százmillió forintot jelent a városnak.  Nagy Tamás szerint ez annak a beismerése, hogy a város nem megfelelően gazdálkodik, és működési hitelre szorul, Takáts László, a Fidesz frakcióvezetője szerint azonban egy gazdálkodó szervezetnél teljesen normális, hogy folyószámlahitelt vesz igénybe, ezt a stabilitási törvény is lehetővé teszi, ugyanakkor a korábbi ciklusban sokkal nagyobb adósságai voltak a városnak ennél. 

Cigle-lánc néven, a város 650 éves fennállásának alkalmából új díjat alapítanak. A testületi ülésen elhangzott: az ötlet civil kezdeményezésre merült fel. 

Rendezik több ceglédi út tulajdonát a Magyar Közút és az önkormányzat között annak érdekében, hogy végül a nyilvántartás szerint is annak a tulajdonába kerüljön az ingatlan, aki azt fenntartja. Így egyszerűsödik a terveztetés, a felújítás, mert nem kell tulajdonosi hozzájárulást kérni. Ez egy elvi döntés, amennyiben konkrét megegyezés lesz, újra a testület elé kerül az ügy. 

Az önkormányzat elfogadta, hogy január 10-e helyett csak március 15-én, a helyi adóbevételek beérkezése után fizesse ki a város az uszodaberuházás önrészének második felét, 100 millió forintot. Elhangzott: természetesen egyeztettek a működtető CVSE-vel és a kivitelezővel is, és beleegyeztek a fizetés elhalasztásába. 

2014-re szólóan változatlan feltételekkel meghosszabbítják az OTP-vel az önkormányzat folyószámla- és munkabér hitelét. Előbbi hitelkerete 250 millió forint egész évre, utóbbié pedig 50 millió forint havonta. Az új államháztartási számvitel miatt ki kell vezetni a könyvelésből a meg nem valósult beruházások értékét, mintegy 94 millió forintot. Ezek a gyakorlatban azoknak a tervezett beruházásoknak (kerékpárutak, hadipark belvárosrehabilitáció) terveinek, dokumentációinak az értéke, amelyek nem valósultak meg.

Mégsem vezetik be a szociális temetést 2014-ben, csak egy évvel később. Erről még a parlament döntött a hét elején, ennek megfelelően a képviselő-testület napirendjéről is lekerült a kérdés. 

A képviselők több technikai kérdésben is döntöttek, módosították a hivatal és a Ceglédi Intézmények Gazdasági Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzatát, a város költségvetését, a kistérségi társulás társulási szerződését (Nagykőrös kivált a társulásból), a jövő évi közbeszerzési tervet, megszüntették a Ceglédi Közoktatási Intézményi Társulást Mikebudával, illetve megegyezés született a fenntartó Vidékfejlesztési Minisztériummal a Török János iskola vagyonhasználatáról. 

Zárt ülés keretében tárgyaltak a képviselők a Kossuth Múzeum igazgatói pályázatának elbírálásáról és a Cegléd Kultúrájáért-díj odaítéléséről, valamint megbízatásuk lejárta miatt új tagokat kellett választani a Sportcsarnok Kft. és a Ceglédi Városi Televízió felügyelőbizottságába. Napirendre került még az a kérdés is, hogy Kis Attila függetlenné válásával a Jobbik már nincs benne a város képviselő-testületében, így a jog szerint az önkormányzat bizottságaiba és a városi cégek felügyelőbizottságaiba sem delegálhat tagot a párt.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...