19.9 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

Újévi orgonahangverseny

 

Dr. Bednarik Anasztázia kassai születésű, Vácon működő orgonaművész orgonatanulmányait édesapja keze alatt kezdte 11 éves korában, zongoratanulmányaival párhuzamosan, majd Gergely Ferenc és Kárpáti József növendéke volt. 1978-82 között a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, majd a Zeneakadémia orgona szakán tanult Lehotka Gábor tanítványaként. 1987-ben szerezte meg orgonaművészi és szakközépiskolai orgona- és zeneelmélet tanári oklevelét. 

1983-ban a budapesti Liszt versenyen Kodály különdíjat, 1988-ban ugyanott negyedik díjat nyert. 1987 óta Vácon tanít orgonát a zeneiskolában, majd az 1988-ban alapított Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolában is, ahol 1995-től 2013-ig igazgatóhelyettes, igazgató, tagintézmény vezető volt, jelenleg pedig a Bartók Zeneiskola igazgatója. Emellett az Apor Vilmos Katolikus Főiskola oktatója és a váci ferences templom orgonistája.

Vác zenei életében vállalt aktív szerepe mellett sokfelé koncertezett az ország területén és külföldön is. A budapesti Carmine Celebrat Kórus állandó orgonistája. 1993-ban Neufeld Anna alapítványi művészeti díjat, 1998-ban pedig a Váci Katedra pedagógiai kitüntetést kapott. 2009-ben Vác Művészeti Díjával tüntették ki. Négy alkalommal volt az Zeneiskolák Országos Orgonaversenyének zsűritagja. 2007-ben szerezte meg doktori fokozatát summa cum laude minősítéssel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Mintegy 10 önálló dc-je készült, valamint több kamarazenei felvételen is közreműködött már.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...