7.8 C
Cegléd
2025. december 5. péntek
spot_img

Földi válaszát nem tartja kielégítőnek

A felhívásra reagáló Földi László – lapunkhoz is eljuttatott – közleményében korábban azt írta: „Volner nyitott kapukat dönget, hiszen ő Fidesz-KDNP-s képviselőként korábban többször is szorgalmazta a sztrádaépítést”. Mint írta: „Két hete kaptam ígéretet arra, hogy a következő fejlesztési ciklusban, hazai forrásból megvalósul a 4-es főút négysávosítása Cegléd és Budapest között.” Hozzátette: „azt kivitelezhetetlennek tartom, hogy a főút Abony és Fegyvernek közti szakaszára szánt összegből szélesítenék az utat Cegléd és Budapest között. Már csak azért is, mert néhány jelentős földrajzi körülmény alaposan megnehezíti a kivitelezést, például az, hogy a nyomvonal jelentős része a Tisza árterén fut keresztül.”

A Jobbik pártoktól függetlenül sürgeti az összefogást a Ceglédet érintő déli elkerülő V 0-ás vasúti körgyűrű esetében is. – A gigantikus 360 milliárd forintos fejlesztési terv révén rengeteg új munkahely jöhetne létre, de erre tudatosan készülni kellene. Volner azonban hiányolja ezt kormányzati és helyi szinten is. – hangzott el a sajtótájékoztatón. Újságírói kérdésre válaszolva Volner kifejtette: Földi László válaszát az ügyben „nem tartja kielégítőnek”. 

A Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje ezt követően a ceglédi piacon tett látogatást, ahol helyi őstermelőkkel beszélgetett. Több fotó az eseményről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ünnepi díszbe öltöztetett autók mozgalma

Mozgalommá nőtte ki magát a ceglédi autósok adventi kezdeményezése:...

Lebukott a tiltott pókerklub

Vádat emelt egy férfival szemben a Ceglédi Járási Ügyészség,...

Takarékosság vagy „kufárkodás”?

A felelős gazdálkodás valódi tétje A novemberi ülésen végre arról...

Válogatás hat évtized terméséből

Koltói Ádám: Betűvetéseim Nem könnyű olvasnivalót adott kezünkbe a Szerző....

Állatkínzás Abonyban

Lábainál fogva csapkodott egy kóbor kutyát villanyoszlopnak egy férfi...