14 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Mérleg: a ceglédi járás egy éve

– Mi volt a legnehezebb feladat vezetőként az átszervezésben?

– A járás az elmúlt időszak alatt nekem egy kicsit olyan lett, mint a gyerekem. Nagy segítséget jelentett, hogy a járási törvény tételesen rendelkezett az átvétel mikéntjéről. Az is hasznomra vált, hogy az Okmányiroda korábbi vezetőjeként, az önkormányzati munkából ismertem a kollégákat, ők ismertek engem, az egyeztetések során pedig megismertem a környező településekről érkező dolgozókat is. Nagy könnyebbség volt ez, azokhoz a járási vezetőkhöz viszonyítva, akik január elején találkoztak először az irányításuk alá tartozó kollégákkal. A szakigazgatási szerveinknél dolgozó kollégákkal pedig kezdettől nagyon jó együttműködés alakult ki. Lassanként egy szép nagy csapat lettünk, eltérő feladatokkal, de közös célokkal.

A kihívás többek között, abban mutatkozott meg, hogy hat szakigazgatási szervet is „megkaptunk”. A Népegészségügyi Intézet, a Gyámhivatal, a Munkaügyi Kirendeltség, a Fölhivatal is hozzánk került, valamint az új Építésügyi Hivatal, amely eddigi megyei feladatokat vett át. Az Állategészségügyi Hivatal volt a legnehezebb helyzetben, mert ki kellett költözniük átmeneti időre a Városházáról, hogy a törzshivatal elférjen. Amikor szeptember végén a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elköltözött, vissza tudtak jönni a város központjába, a mellettünk lévő épületbe. Ez az ügyfeleknek is sokkal előnyösebb, de a napi munkát is megkönnyíti, ha egy tömbben vagyunk. 

– A változások mely területeken érzékelhetők leginkább az ügyfeleknek?

– Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk arra az újításra vonatkozólag, hogy az Okmányiroda minden hétköznap este 8-ig nyitva tart. Nagy könnyebbség, hogy az ügyfeleknek emiatt nem kell szabadságot kivenni és gyorsabban tudják ügyeiket intézni. A külön babaszoba létrehozása a hivatal épületében, valamint a babasarkok kialakítása a Munkaügyi Kirendeltségen és az Okmányiroda folyosóján a kisgyerekesek ügyintézését könnyíti meg. Ha csak apró lépésekkel is, de minden nap azon fáradozunk, hogy folyamatosan jobbítsunk, egyre ügyfélközpontúbb hivatalt alakítsunk ki, hogy az embert lássuk meg a hivatalban.

– Mire a legbüszkébb hivatalvezetőként?

– Leginkább a kollégákra, akik nélkül nem ment volna az átvétel. Szakmailag és emberileg is olyan csapatot alkotunk, amelyben számíthatunk egymásra. Tisztességgel, felelősséggel, emberként, csapatként tudunk együtt dolgozni. A ceglédi járás sajátossága, hogy nálunk van a legtöbb ügysegéd és 1 fős kirendeltség, azért, hogy a lakosság helyben tudjon ügyeket intézni. A kollégák a helyszínre kitelepülve, a hét meghatározott napján, akár több helyszínen tartanak ügyfélfogadást. A 2012. októberi megállapodások alapján 10 településen kellett ügyfélfogadást ellátnunk, ezt azóta bővítettük még egy településsel. Ennek köszönhetően már Kőröstetétlen lakosainak sem kell utazniuk, helyben intézhetik a járási hivatal hatáskörébe tartozó ügyeik egy részét. A járási ügyintézők pozitív hozzáállása teszi lehetővé, hogy a lakosok a jó változásokat érzékeljék. Nagyon büszke vagyok rájuk. 

A középiskolák igazgatóival történt beszélgetések kapcsán kitűnő visszajelzései voltak a “Hivatalok nyílt napjának”, melyen megyei szinten is nagyon jól teljesítettünk. Ami a legfontosabb a diákok, de még az óvodások és a kisiskolások is nagyon élvezték a nálunk töltött időt. Amit nagyon fontosnak tartok, hogy kollégáimmal együtt nem plusz feladatnak tekintettük a közel ötszáz gyermekkel történő egész napos foglalkozást, hanem nagy örömmel és izgalommal készültünk rá. Fontos, hogy az ember azt csinálja, amit örömet okoz nemcsak magának, hanem másoknak is.

Kiemelném még, hogy próbálunk szakmai és egyéb rendezvényeket is minél többet szervezni. A Munkaügyi Kirendeltség pl. az “éves szokásos” egy állásbörze helyett kettő alkalommal került megszervezésre Cegléden és kettő alkalommal Nagykőrösön, hiszen illetékesség szempontjából ők is hozzánk tartoznak. Ennek nagyon fontos eredménye volt, hogy jóval több álláskereső talált munkát és egyéb képzési lehetőséget. De a pályaválasztási kiállításunk és az Építésügyi Hivatal szakmai egyeztető fóruma is nagyon jól sikerült.

Most a következő lépés a kormányablakok kialakítása lesz, amelynek első lépéseként teljesen új informatikai eszközöket kapunk először a ceglédi, februárban pedig az abonyi okmányirodánkba. Tekintettel arra, hogy az okmányirodák létrehozása óta (2000) egy-egy cserétől eltekintve ugyanazokkal a gépekkel dolgoznak a kollégák, ez nagyban megkönnyíti és meggyorsítja a munkánkat. A kollégák mind elvégezték a megfelelő elméleti képzést, most jön a gyakorlati tudás elsajátítása. Ezt követően reményeink szerint minél előbb felújított irodával és kibővült ügyintézési lehetőségekkel várjuk ügyfeleinket.

–  Ahogy beszél a „hivataláról”, látszik ez az élete…

– Igen, nagyon szeretem a közigazgatást. Idén lesz 20 éve, hogy itt dolgozom, először anyakönyvvezetőként, ami a mai napig a szívem csücske, majd később tanulás mellett megmásztam a közigazgatási ranglétrát. Először okmányirodai, most járási vezetőként nincs munkaidő eleje és vége – ráadásul maximalista is vagyok. Az elmúlt egy évben – főleg az első hónapokban – éjjel-nappal dolgoztunk, de szeretem a kihívásokat, a munkahelyem az életem…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...