16.1 C
Cegléd
2025. július 3. csütörtök
spot_img

Majd a fater lelövöldöz mindenkit!

A férfi 2013. szeptember 27-én a délelőtti órákban egy ceglédi sörözőben ittasan minden előzmény nélkül belekötött egy vendégbe, kirángatta a sörözőből és ököllel a sértett fejét oldalát ütötte, úgy, hogy annak eltört a bordája. Ezután nyomban a volt élettársa házához ment, ahol a nő tiltakozása ellenére közeledett felé: ölelgette, markolászta mindaddig, amíg a nő határozottan kitessékelte a házból. A nő ezt követően jelentette fel a volt élettársát. A férfit a Ceglédi Rendőrkapitányság őrizetbe vette.

A férfi őrizetbe vétele után az apja gépkocsival több alkalommal megjelent a volt élettárs családjának a házánál és azzal fenyegette meg őket, hogy lelövöldöz mindenkit, ha nem vonják vissza a fia ellen tett feljelentést. Hogy a fenyegetésének nyomatékot adjon, a gépkocsi ablakát lehajtotta és a nála levő kétcsövű puskával a nőre és családtagjaira célzott, miközben azt kiabálta, hogy most meghalnak, le lesznek lőve, majd lövés leadása nélkül elhajtott.
A Ceglédi Járási Ügyészség szexuális kényszerítés bűntette, zaklatás vétsége és súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emelt a fiúval, míg a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség büntetőügyben elkövetett kényszerítés bűntette miatt folytat nyomozást az apával szemben. Apa és fia előzetes letartóztatásban vannak.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Partifecskék költőhelyét rombolta le

A Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint természetkárosítás bűntettének megállapítására...

Ismét sikeres volt a Szuperinfó Pingpong Tábor Cegléden

Június 23–27. között rendezték meg a már hagyománnyá vált...

Kerti tárolás új szinten – a rendezettség és a stílus egyben

Egy jól kialakított kert vagy terasz a pihenés és...

Szováti Árpád kilépett a Lokálpatrióta Klubtól

Szováti Árpád bejelentette, hogy kilép a Ceglédi Lokálpatrióta Klub...

Elmarad a tűzijáték

Idén elmarad a tűzijáték augusztus 20-án - erről a...