8.2 C
Cegléd
2026. november 5. csütörtök
spot_img

Utánzással tanul

Mit kellene tehát a szülővé válás előtt megtanulni? Attól a perctől, hogy megszületik egy gyerek, részben utánzással tanul. Ha azt látja, hogy sok szép könyv veszi körül és abból mindenki választhat, körülötte mindenki rendszeresen olvas, ő is olvasni fog. Ha szülei sokat beszélgetnek, érdeklődnek a család minden tagjának napjáról, ő is mesélni fog. Ha a családban mindenki rendben tartja a holmiját, ő is rendben fogja eltenni a sajátját.

Utánzással tanul, de csak részben. Fontos tehát a személyes példa, de semmi nem pótolja az élő szót. Mindenről beszélgetni, mesélni, magyarázni kell egy világra nyitott gyereknek. Közlekedni például úgy tanul meg, ha együtt az utcát járva gyalog vagy kerékpárral, folyamatosan hallja a szabályokat.

A kisfiú, akit majdnem elütött az autó, nem tanulta meg – mert nem volt kitől –, hogy a kereszteződésbe érve szét kell nézni, és csak ha nem jön semmi, szabad továbbmenni. 

Köszönet annak az autósnak, aki a Népkör utca és a Sajtó utca kereszteződésében a járdáról lehajtó 5 éves forma kisfiú előtt meg tudott állni. Csak az autó vezetőjének köszönhető, hogy nem történt tragédia.

A kép illusztráció!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

U15-ös csapatbajnokság

Október 31-én a Kaposvári Városi Sportcsarnok adott otthont a...

Szinte mindent vitt, ami mozdítható volt

Nem volt válogatós az a 34 éves abonyi férfi,...

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...