12.5 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Legyen McDonald’s Cegléden!

Már az általános iskolákban is toborozza a támogatókat kezdeményezéséhez az a két diák, akik McDonald’s nyitásához gyűjtenek aláírást Cegléden. Dudás Nikoletta (képünkön aktivista társával) végzős kereskedelmis tanuló és testvére Szilágyi Ferenc a facebook-on akarta tesztelni van-e érdeklődés egy “Meki” nyitására. Meglepetésükre néhány nap alatt többezren támogatták like-jukkal az oldalt. Természetesen ellenzőből is volt jó néhány, sokan minősítették az amerikai étteremlánc termékeinek minőségét, és “halva születettként” aposztrofálták az ötletet. 

H. Péter azt írta: “Nagyjából 10 évvel ezelőtt is felmerült ez az ötlet, amikor a Kossuth Ferenc utcai Spart építették, hogy egyből lehetne McDonalds is, de már abban az időben sem volt relevanciája és ez remélem, hogy azóta sem változott.” 

“Semmi sem hiányozna jobban Ceglédre, mint egy “Meki”. A Subway érdeklődés hiánya és érdektelenség miatti bezárása után nem hinném, hogy egy ekkora város el tudna tartani egy maximálisan profitorientált éttermet. Pedig a Subwayban minőségi ételt és nem szemetet adtak el.” – írja K. Ferenc.

F. Ádám pedig az alábbit fűzi hozzá: “Nem értek egyet azzal, hogy legyen McDonald’s Cegléden, mert a város éttermei így is drasztikus számban tűntek el az elmúlt 5 évben. Ha jönne egy ilyen gyorsétterem, akkor az is csődbe menne, aki eddig még úgy ahogy megélt a vállalkozásából. Szerintem tartsunk össze, de ne abban, hogy ide is kerüljön egy nyugati hulladék (mert valljuk be az), hanem abban hogy a ceglédi közösség képes legyen fejlődni, és új helyi tőkéjű éttermeket hozzon létre”, majd felteszi a kézenfekvő kérdést: “2000 aláírásból mióta lehet felépíteni egy éttermet?”  

A hozzászólásokban ugyanis mások is arra hívták fel a figyelmet, hogy a szigorú elvárások mellett 140 millió forint és 1 éves tanulás is szükséges a nyitáshoz. Sőt, a McDonald’s weboldalán olvasható: „Jelenleg nem tervezzük franchise partneri körünk bővítését. A következő 5 éves távlatban az új éttermek megnyitásával, illetve vállalati éttermek franchise üzemeltetésbe történő átadásával a jelenleg meglévő partneri kör kapacitásaira építve, a jelenlegi partneri kör számára kívánunk további üzleti fejlődési lehetőséget kínálni. Ezért jelenleg nem áll rendelkezésre kiadható részletes tájékoztató információ az érdeklődők részére.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...