9.4 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Felszegi református adományok Kárpátalján

Gyűjtést szervezett a Cegléd-Felszegi Református Egyházközség két kárpátaljai testvérgyülekezetének megsegítésére. Az adomány egyharmadát az ungvári, kétharmadát pedig a hozzá közeli Palágykomoróc falu református gyülekezetei kapták.

A kelet-ukrajnai háború hatásai messze a fronttól, a magyar határ közelségében is érezhetők. Rengeteg fiatal hagyja el az országot nemcsak egy jobb élet, hanem egyszerűen a megélhetés reményében. A fegyveres konfliktus miatt sokaknak küldenek katonai behívókat, mindeközben az otthon maradók bérei alacsonyak, a nyugdíjak elértéktelenednek. Az idős emberek 9-10 ezer forintnak megfelelő nyugdíjból élnek piaci szintre emelt energiaárak mellett, amely jóval meghaladja a magyarországi árakat is.

 „Egyre többen ismerik fel az adakozás fontosságát” – vélekedik Bereczky Örs, a Cegléd-Felszegi gyülekezet lelkipásztora. „A március 6-i, vasárnapi istentisztelet után, a templom elől indult el hat főnyi küldöttségünk. Még közvetlenül az indulás előtt, a vasárnapi istentisztelet után is egy jelentősebb összeg növelte az addig gyűlt adományokat. Az adakozásnak nem csak az a lényege, hogy segítünk, hanem az is, hogy a felajánlott pénzzel kifejezzük hálánkat Isten iránt: amink van, az nem jár, és nem csak a miénk. Az adakozással kifejezzük a magunk számára is, megemlékezünk róla, hogy hálásak vagyunk az életünkért és a javainkért.”

Az ukrán határ bizony kissé körülményesen működik, a felszegi kisbuszt is vizsgálgatták egy órán keresztül. Éppen ezért elég nehézkes Ukrajnába élelmiszert vagy ruhát, vagy bármi egyebet vinni segítségként. De nem is érdemes, hiszen Ukrajnában minden ugyanúgy kapható, mint itthon, és az árak is alacsonyabbak, mint Magyarországon. A legjobb tehát pénzt küldeni, ha segíteni akarunk. A pénzt átutalni viszont nem lehet, mert a hivatalos banki árfolyam nem felel meg a pénz valós értékének. Így alakult ki az a rend, hogy a két éve tartó háború kezdete óta a felszegiek harmadszor viszik el személyesen a gyülekezet pénzadományát az ungvári és a palágyi testvéreknek. Ez azért is jó, mert így többeknek lehetősége adódott megismerkedni a helyiekkel.

A befolyt összegből Ungváron közel 150 embernek tudnak közvetlenül segíteni: negyedévente nagyobb élelmiszercsomagot vásárolnak, iskolás gyerekek étkezését támogatják, de van, akinek fűtésszámlát fizetnek. A gyűjtést nem először szervezte meg a ceglédi közösség, azonban ezúttal rekordmennyiségű, összesen 690 ezer forint pénzadomány gyűlt össze a határon túli magyarok megsegítésére.

Fehér Dániel

1. kép: Ungvári egyháztag veszi át a gyülekezet egységcsomagját

2. kép: Bereczky Örs cegléd-felszegi lelkész Héder János ungvári lelkésszel

3. kép: Palágykomoróc gyönyörű református temploma

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....