16.8 C
Cegléd
2025. július 8. kedd
spot_img

Volner a Valódi nemzeti konzultáció állásáról

Április 7-én Volner János Cegléden is bemutatta a Kossuth téren sajtótájékoztató keretében a Jobbik által idén februárban indított „Valódi nemzeti konzultáció” programot. Mint a politikus elmondta, a párt szükségesnek érzi, hogy az eddigiekben, a kormánypárt által folytatott „konzultációt” felváltsa egy valódi párbeszéd a magyar emberek és a döntéshozók között, melyben három fő témát érintenek majd: korrupció, oktatás, egészségügy. A témák kapcsán a Jobbik szakmai szervezetekkel és érdekképviseletekkel egyeztet, majd a született eredmények kapcsán kérdőívet dolgoz ki, amelyet a háztartások kapnak majd meg. A három fő pillér nem meglepő, hiszen ezen területeken mutatkoznak a legégetőbb magyarországi problémák. Az oktatás területén igyekeznünk kell megszüntetni a gyerekek túlterheltségét, illetve törekedni kell a tanárok jobb anyagi megbecsülésére is. Az egészségügy köztudottan katasztrofális állapotban van, – ahogy arról már korábban is írtunk – „az állami kórházakban a rossz higiénés körülmények miatt könnyebben halhat meg valaki kórházi fertőzésben, mint balesetben”.  A betegek és az egészségügyi dolgozók egyaránt frusztráltak a kialakult helyzet miatt. Gyalázatosan alacsony az emberi életekért dolgozók bére, mindemellett túlterheltek, és sok esetben az intézményi eszközszükséglet sincs kielégítve. A Valódi nemzeti konzultáció harmadik fő pillére a korrupció elleni harc. Volner János sajtótájékoztatóján elmondta: a mindent átszövő korrupció ellen hatékony fellépés szükséges, amely intézkedések a jobbikos településeken már bevezetésre kerültek.
A Jobbik sajtóközleménye – Terecskei Ágnes

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...

Végleg eltűnt a „Köd jelenti” Facebook-oldal

Törölte a Facebook a közel 40 ezres követőtáborral rendelkező...

Erre nincsenek szavak

„Péntek este 8. Erre nincsenek szavak.” – Olvasói fotó...