6.1 C
Cegléd
2026. március 20. péntek
spot_img

Kézműves kiállítás és vásár

Kézműves kiállítást és vásárt rendezett – több civil szervezettel és kézműves mesterrel összefogva – a Cegléd és Térsége Ipartestülete április 10-én. A borongós időjárás ellenére több százan látogattak el az Ipartestület székházában és udvarán tartott rendezvényre.
– Több mint harminc kézműves mester vett részt a vásáron, de olyan nagyon volt az érdeklődés, hogy még lett volna jelentkező, csak helyünk nem volt több. – tájékoztatott Spindelbauer Attila. – Nagy sikert aratott a vályogvető bemutató, a faesztergályos, a pipafaragó mester.  Emellett számos ceglédi és környékbeli szakember árusított hagyományos, egyedi készítésű terméket, de volt a gyerekeknek kézműves és játékos foglalkozás és állatsimogató is. – tette hozzá az Ipartestület elnöke.
Az egész napos vásár 10 órakor indult a szolnoki szablyavívók bemutatójával, majd Spindelbauer Attila elnök nyitotta meg a rendezvényt. Fellépett a Kürtös Táncegyüttes, a Cigle Népdalkör és a Kossuth Gimnázium diákjai is. Délben a Kisméhecske kifőzde magyaros finomságaival lakhattak jól a vásározók.
– Örültünk, hogy jó szívvel fogadták a lakosok a kezdeményezésünket. Nemcsak azért, mert a kézműves termékekre van érdeklődés Cegléden, de az összefogás is sokakat vonz. – összegezett Spindelbauer Attila. – A vártnál sokkal jobban sikerült a vásárunk, így már most tervezzük, hogy őszre is szervezünk egyet, összekötve az Ipartestület 130 éves évfordulójával.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Őrszemek a ceglédiekért

A közelmúltban megalakult a Ceglédi Őrszem Egyesület. Az egyesület...

Országos politikusok Nagykőrösön

A hét első napjaiban Nagykőrös az országos választási kampány...

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...