4.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Cegléden is: SZTRÁJK

Országos munkabeszüntetést tartottak április 20-án az oktatási intézmények. Cegléden is csatlakoztak iskolák, óvodák a sztrájkhoz, amelyet a pedagógus szakszervezetek kezdeményeztek.
Az egyházi intézmények – óvodák, iskolák – nem vettek részt a sztrájkban, ahogyan a Várkonyi általános, a Bem és a Török középiskolák sem.
A gimiben 41 tanár kolléga a 47-ből, 4 nevelő-oktató munkát segítő kolléga a 6-ból sztrájkol. A diákok közül 64-en jelentek meg, akik számára a felügyelet biztosított: egyéni órarend szerint, amely felügyeletet, illetve szakos korrepetálásokat jelent az érettségi tárgyakból. – tájékoztatott a Kossuth gimnázium igazgatója Gulyás Zoltán.
A sztrájkbizottság vezetője, Hamar László a Ctv-nek elmondta: az egyik legfontosabb céljuk az oktatás segítő kollégák fizetésének emelése. „Elsősorban nem arról szól ez, hogy magunknak akarunk követelni fizetésemelést, mi azt szeretnénk, ha a túlmunkákat végre elismernék és visszavennék a kötelező óraszámunkat 22-re. Ez az, amit még tisztességgel, becsülettel el lehet végezni. Úgy gondolom, hogy ezek nagyon reális kérések. Továbbra is oktatni fogunk, továbbra is érettségiztetünk és felkészítjük a gyerekeket. És nem azért sztrájkolunk, mert nincs kedvünk dolgozni.” A sztrájkhoz ebben az iskolában csatlakoztak legnagyobb arányban a pedagógusok. Ehhez kellett az intézményvezető korrekt hozzáállása is – fogalmazott Hamar László. 
A Közgazdasági iskolában a dolgozók valamivel kevesebb mint fele, a Kereskedelmiben harmada nem vette fel a munkát szolidaritása jeleként. A Táncsicsban a dolgozók 70 %-a csatlakozott a munkabeszüntetéshez. Az óvodákban általában a dolgozók fele sztrájkolt, de az Ady Endre utcaiban teljes létszámmal.
A Nagykőrösi Arany János Református Gimnázium igazgatója Suba Lajos az alábbiakban fejtette ki álláspontját arról, miért nem vettek részt a sztrájkban: „Természetesen református középiskolánkban sem „elégedett és egyetértő mindennel” a pedagógus, de a történtek után szabad kellően higgadtan és türelemmel lenni! A köznevelési kerekasztal által hozott döntések és a későbbi időszakra ütemezett változtatások jelentős mértékben kezelték a pedagógusok által jelzett problémákat. Folyamatban vannak a változtatások, számos esetben pedig már megtörténteket a módosítások. Jó lenne, ha a média ezekről is kellő terjedelemben beszámolna. A megoldásra váró felvetéseink közül mindegyik átgondolt és kellő időbeliséget igénylő kérdés: a tanulók heti 35-36 óráját 30-ra és a tanárok 26 óráját 22-re kellene csökkenteni. Szeretném érthetővé tenni – ami szintén rendszeresen elmarad a média közléséből – hogy a tanárok munkaideje heti 40 óra! NEM 22, az csak a tanítási óra, ami nem fedi le a teljes munkaköri feladatellátást.”
Az igazgató levele felhívja a figyelmet: a fennmaradó 18 órában, igazgatói utasításra, beosztással számos feladatot el kell látni pl. felkészülés az órákra, javítás, tanári és szülő értekezletek, iskolai események szervezése, diák versenyre felkészítése, önképzés, továbbképzés., amelyekre sokszor nem is elég a heti 18 óra. Majd hozzáteszi: „a jelenlegi NAT és a kerettanterv által előírt tantárgyi tananyag mennyisége – a magas óraszám ellenére – teljesíthetetlen! A kornak megfelelő tartalom meghatározása elodázhatatlan és a mennyiségének a jelentős csökkentése szükséges! Az akadémia segítségével a munkák megkezdődtek és kellő időbeliség után biztosan megtörténik a módosítás. A tankönyvválasztás lehetőségét vissza kell adni az iskoláknak, ill. a munkaközösségeknek. A kőrösi református gimnázium tanári kara, a tanítványok érdekében eddig is és ezután is elvégzi a hívatásának megfelelő nevelést és oktatást! A politikát és a szakszervezeti munkát pedig ráhagyjuk azokra, akik ezeken a területeken végzik – bizalommal remélem – felelősségteljes munkájukat.”

Fotó: Sztrájkoló közgázos tanárok április 15-én (Kisfaludi István)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...