16.5 C
Cegléd
2026. szeptember 26. szombat
spot_img

Megoldódott a közvilágítás

Sajtótájékoztatót tartottak a Bürgeház dűlőben április 19-én a közvilágítás elkészültével kapcsolatban. Évek óta húzódó probléma volt, hogy a 8 cégnek és 400 dolgozónak otthont adó dűlőben nem volt közvilágítás, így a kerékpárral, motorral munkába járók sokszor életveszélynek voltak kitéve. Most a vasúti átjárótól 1,2 km-es szakaszon szereltek fel felújított lámpatesteket.

A tájékoztatón Ványi Benő, aki az egyik itteni cégnél dolgozik beszámolt arról, hogy milyen hosszú út vezetett a probléma megoldásáig.
Tavaly ősszel lapunkban jelent meg a levél, melyben kezdeményezte az önkormányzati képviselő közbenjárását a megoldáshoz.
Hörömpő Annamária elmondta: nem a városon múlt, hogy így húzódott az ügy, a Démász üzletszabályzata szerint jogi előkészítés, árajánlatok bekérése után még 1,5-2 év áll rendelkezésre a megvalósításra a szerződés aláírását követően. Miután az áramszolgáltató felállította az oszlopokat, kihúzta a vezetéket, ezután volt lehetőség rá, hogy az önkormányzat felszereltesse a lámpatesteket.
Fotó: Szokolai Attila

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Saját maga szakította meg terhességét

Magzatelhajtás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...