3.3 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Kerékpár lovagok Dáma futama

A résztvevők két futamban kerekezhetik végig a túra útvonalát, amihez bármelyik korosztály csatlakozhat.  A 15 km-es futam útvonala: Cegléd, Kossuth tér – Pesti út – Összekötő út – Budai úti kerékpárút – Termálfürdő Kalandpark. A 48 km-es un. Mikebudai futam útvonala: Cegléd, Kossuth tér – Csemő – Mikebuda – Albertirsa – Ceglédbercel – Budai út – Termálfürdő Kalandpark. A célban változatos program várja a résztvevőket a Kalandparkban és környékén. A résztvevők kedvezményesen vehetik igénybe az ottani szolgáltatásokat, a 48 km-es futam célba érkezői között egy darab cruiser kerékpárt sorsolnak ki. Ennek szabályait a rajtnál ismerik meg a résztvevők.

A családi kerékpártúra egyik célja a tagtoborzás is, melynek hatását bizakodással várják a sárga mezesek.  Mint közismert a kerékpár versenyek világában, ők az elsők…

A szervezők elmondták, hogy a hagyományosan alföldi jellegű „bicikli” használatot szeretnék, ha az egészséges életmód fenntartásának részévé tudnák tenni és azt tudatosítani, persze nyeregben és a feltételek fokozatos megteremtésével az illetékesek részéről. Ennek a jelei a kerékpárutak tervezett megépítésével részben már megoldódni látszanak, Cegléd, Nagykőrös és Csemő térségében.

Ami pedig a közeljövőt illeti, július elsején a Tour de Hongrie Profi országúti körverseny Ceglédet is érinti, ami kiemelt nemzetközi viadal a versenynaptárban. Ennek „körítéseként” gazdag kiegészítő programokra készül a város, benne az „Első Sor SE” színes betétprogramjaival és nem utolsósorban mozgósító erejével.

Magyar László

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...