7.4 C
Cegléd
2024. április 16. kedd
spot_img

Méltón ünnepeltük a várost

Országosan is egyedülálló az Utcazene Fesztivál megvalósítása, hiszen a városi ifjúsági önkormányzat tagjai koordinálják, idén például 20 fővel. Nemcsak előkészítik és megvalósítják, hanem szponzorokat is állítanak az ügy mellé. Az ötödik fesztivált támogatta: Mentavill Kft., Dózsa Kollégium, Kisméhecske Kifőzde, Zöldházak Fagyizó, Robinson Bár, Flamingó Pizzéria, Rozetta Söröző, Borpatika, Pálinkás Éva fényképész, Tajti-Music Hangszerpláza, IDEA Oktatási Központ, Kökény és Fia Családi Borászat, Germán Zrt., Europetrol, Gyermekvilág, Vigh Zoltán, Orosz István, Komandor Kft., Trend Divatház, Morina Pékség, Oázis Kertészet.

A zsűrit idén komoly szakma gárda alkotta, Bori Viktor, Banai Szilárd, Bekker Betti, Fácán (Memphis Patrol), Ádám (Roy és Ádám trió) zenészek és Ábri Zoltán az egri Utcazenészek Találkozója főszervezője.

Komoly szakmaiságról tett tanúbizonyságot a Régi Idők Piacztere is, mely idén együtt valósult meg a Népművészeti Egyesületek Szövetsége Régi Ritka Mesterségek Szakbizottságának első, két napos nemzetközi szakmai találkozójával, de szakmai találkozó volt ez a vásári bábművészet részéről is, hiszen Szombathelytől Szegedig a bábjátékosok krémje egyszerre, egy rendezvényen kápráztatta el a nagyérdemű publikumot csodásabbnál csodásabb előadásával.

A középkori lovagi bemutatók, vásári mutatványosok, bábjátékosok, vándorfotós mellett, mesterségbemutatót láthattunk bútorfestő, növényi festő, papírmerítő, nemezelő és kovács népi iparművészektől, akik Csíkszeredától Matyóföldig az ország különböző pontjáról érkeztek és ritka mesterségük továbbéltetéséről tartottak tanácskozást pénteken, mely eseményt Hegedűs Ágota alpolgármester mellett Csonka-Takáts Eszter a Szellemi Kulturális Örökség főigazgatója nyitott meg a Művelődési Központ Kamaratermében.

A téren ízelítőt kaptunk a helyi értékeinkből is, jelen volt a Kézműves Remekdíjas Ceglédi Remek tésztamanufaktúra, az Ozsgyáni Fűszerpaprika, a Garden 2000 Kft. levenduláival, az Újvárosi Pékség, a Kossuth Múzeum, Magyar Posta ceglédi fiókja, Tóth Kertészet és a Füle Lovastanya állatsimogatóval, kukorica morzsolással, kocsikázással.

Helyi értékekből nem voltunk híján a hétvégén, hiszen akár fellépőként, akár látogatóként több, a városból elszármazott művész érkezett haza. A vasútállomás jazz performanszára  például Bori Viktor, Banai Szilárd, Kővári Péter és Oti. Az esti Gríz koncert nézői között pedig felbukkant Sárik Péter is, de a Koktél zenekar előtt fellépő Tintanyúl zenekar frontembere Farkasházi Réka is boldogan jött haza családostól Anyák napjára koncertet adni. A városalapítók napi ünnepségen a Ceglédi Városvédő és Szépítő Egyesület köszöntötte a helyi kivitelezőket a megszépült épületekért és egy elszármazott egykori gimnáziumi diákkal állítottak táblát volt tanáraiknak.

Talán ezek azok a hívószavak, amelyek a vezérgondolatai a Városalapítók Napi Forgatagnak: helyi ötletek, helyi támogatók, helyi alkotók, helyi értékek egy helyen. Cegléden.

Détári-Lukács Ágnes rendezvényszervező

Bővebben KÉPEK ITT! Fotó:Krizsán Ervin/Szokolai Attila/Kisfaludi István

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...

15 éves a Nia játékbolt

Idén 15 éves a Nia játékbolt Cegléden, ahol csaknem...

Válogatottságért küzdöttek

Hétvégén rendezték az U17-es korosztály második válogató versenyét. Szombaton...