9.4 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Két bajnoki címet is szereztek

 

Eredmények:
59 kg  5.  Kecskeméti Ferenc
66 kg  1.  Kozák István
85 kg  1.  Lőrincz Viktor
          3.  Szuda Péter
 
Ugyan csak szombaton a kadet kötöttfogású válogatott keret a zágrábi “CroatiaOpen 2016” elnevezésű nemzetközi versenyen vett részt, ahol 12 ország 104 birkózója állt rajthoz. A Ceglédi VSE TS Integral három versenyzője utazott elHorvátországba. 
A ceglédiek egy aranyérmet és egy ezüst érmet szereztek az igen erős mezőnyben. Az aranyérmet Török Tamás öt győzelmet követően vehette át az 54 kg-ban. Ezzel a győzelemmel nagy lépést tett a válogatottság felé. Kecskeméti Dávid a 46 kg-ban két győzelem és egy vereség után állhatott fel a dobogó második fokára. A harmadik ceglédi birkózó Kecskeméti Krisztián két vereséget követően búcsúzott az 58 kg küzdelmeitől.
 
Eredmények:
46 kg  2.  Kecskeméti Dávid
54 kg  1.  Török Tamás
 
Vasárnap Dunaújvárosban a veteránok léptek szőnyegre a szabadfogású éskötöttfogású országos bajnokságon hét korosztályban. A Ceglédi VSE TSIntegral négy versenyzője állt rajthoz a megmérettetésen és mindannyian dobogós helyen végeztek. Sőt, közülük ketten is bajnoki címet szereztek mind a két fogásnemben.
 
Eredmények:
“A” korcsoport
58 kg  1. Hengán Csaba kötött és szabadfogás
69 kg  3. Józsa Attila  kötött és szabadfogás
76 kg  2. Sárosi Tibor kötöttfogás
 
“D” korcsoport
76 kg  1. Apró Balázs  kötött és szabadfogás

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....