4.4 C
Cegléd
2024. március 25. hétfő
spot_img

A győztes csapat

A Múzeumok nemzetközi napján volt az ünnepélyes díjátadása a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum „Jó nyomon jársz!” című egész tanévet felölelő mozgalmas vetélkedőnek. A Várkonyi István Általános Iskola Örkényi úti Tagintézményének három tanulója és kísérő pedagógusok a vetélkedő győzteseként vehetett részt ezen a május 18-ai napon.

A vetélkedőn 2015 szeptemberében 39 csapat indult, 14 település 15 iskolájából. Az 5-8. osztályosokat megszólító vetélkedő fordulói különféle kihívások elé állították a csapatokat (ismeretterjesztő társasjáték készítése, gondolattérképek, rajzok, plakátok megalkotása, versek és fogalmazások írása, stb.). Közben komplexitásában ismerkedtek meg a vadászattal, a természettel és Széchenyi Zsigmond életművével, hivatástudatával. A hét fordulós vetélkedőt három ismeretterjesztő előadás és kreatív feladat színesítette.

A komoly munkát, kitartást, utánajárást, kreativitást és összetartó csapatjátékot követelő fordulók során sokan feladták. A végeredmény az utolsó fordulót is visszaküldő 17 csapat eredményei alapján a következő:

1. Internazionale, Cegléd, Várkonyi István Általános Iskola Örkényi Úti Tagintézménye

A csapattagok: Bíró Ákos, Borsós Miklós, Rajta Roland

Felkészítő pedagógus Bíró Ferenc a következőket fűzte az elért eredményhez:

-Iskolánk tanulói: Bíró Ákos, Borsós Miklós, Rajta Roland 100%-os teljesítménnyel nyerték meg a Jó nyomon jársz! országos vetélkedőt. Megérdemelt jutalmuk fejenként egy Navon IQ7 tablet és egy belépő a múzeum élményterébe. Az élménytérben lézeres fegyverekkel lehetett vadászni, “futóvadra lőni ” és íjászkodni. Voltak még számítógépes játékok és 15 méter magasból induló csúszda is. Remekül szórakoztak az élménytérben és az ajándéknak is nagyon örültek.

Horváth Melinda

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....

Új üzemeltető a balatonszárszói tábor élén

A március 21-ei testületi ülésen több mint egy órát...

Újabb feljelentés

Feljelentést tett a Ceglédi Rendőrkapitányságon Horváth Gábor korábbi önkormányzati...

Állami kitüntetés

Kurdi Viktor a BÁCSVÍZ Zrt. elnök-vezérigazgatója a Magyar Arany...

Vádemelés a tolvajbanda ellen

A nagykőrösi rendőrök vádemelést javasolnak öt tolvajjal szemben. A...