10.4 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Újdonságok Klémentéknél

A Pünkösdi Nyitott Pince Napon mutatta be a Klément Családi Borászat új termékeit az érdeklődőknek. Nem csak vadonatúj borkülönlegességekkel, de a régi nagysikerű termékek új desing-jával is újított Klément György.
– Régi címkesorozatunk már öt éve megvan, a gyerekeimmel a vacsoraasztalnál beszélgetve megjegyezték ideje lenne már újítani. – mesélt az új címkék ötletének születéséről a borász . – Nosza, rajta! Akkor csináljátok meg! – mondtam a lányaimnak, akik az Apáti Nyomda munkatársának segítségével el is készítették a sorozatot, amelyen Cegléd nevezetességei láthatók. A Cserszegi Fűszeresen – amely Cegléd Város Bora is – a Városháza látható a Szentháromság szoborral, a Chardonney–n a Református Nagytemplom. A Cabernet-re a Városalapítók szobra került, a rozénkon a Szent Hubertus park szarvasa tekinthető meg, ahogy a Rajnai rizlingen a Kossuth Múzeum, a Traminin a Vigadó, az Ezerjón pedig a Szabadság téri Kossuth szobor. A boltjainkba sokszor jönnek ajándékbort vásárolni turisták és ceglédiek is, most már nemcsak a bort, de a képekkel Ceglédet is elviszik emlékbe magukkal.
 
– Úgy tudom a borkínálat is gazdagodott…
– Igen, két új borunk van, mindkettő száraz fehérbor. Az Ezerjó Cegléden is őshonos, régi fajta, a másik a Királyleányka pedig egy most újra felfedezett, de szintén régi magyar szőlőfajtából készül. Újdonság a saját fejlesztésű bortriónk a Parti bor, amelyet fiataloknak készítettünk. A termékcsalád friss, üde ízét a saját – szüretkor lepasztőrözött – musttal való visszaédesítés adja. A kész bort 75-25 arányban keverjük a saját mustjával, így egy gyenge, 9 fokos alkoholtartalmú, de friss, illatos, zamatos ízvilágú  italt nyerünk. A Nyitott Pince napon kóstoltattuk először a közönséggel és nagy sikert aratott.
 
– Tavasszal zárta első teljes évét a gyümölcsléüzem, ott milyen tapasztalatokat szereztek, lesznek-e újdonságok?
– A tavaly előállított gyümölcslevek jórész elfogytak, vagy az ugyanolyan gyümölcs éréséig elfogynak. Vannak slágertermékek is, például a körtét – amihez télen is hozzájutottunk – háromszor is készítettünk.  Az alma, meggy, őszibarack, szilva és ezek almával kevert változatai idén is készülnek. Újdonság a most készülő bodzás alma és a szamócás alma, de minden fellelhető bogyós gyümölccsel készülnek majd leveink, gondolok itt például a málnára és a ribizlire. Az almalével  való házasítás nemcsak finommá teszi a leveinket, de elérhető eladási árakat is biztosít a vásárlóinknak.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...