4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

A fegyelmezett profi munka meghozta gyümölcsét

A tavalyi kiesés után gyorsan bizonyította a Ceglédi VSE labdarúgó csapata, hogy az NB II-ben van a helye. A második helyen végeztek az NB III keleti csoportjában és a remekül sikerült szezon után már a megérdemelt pihenőjüket töltik a focisták. Varga Attila vezetőedzőt kértük, értékelje a szezont.

– Köztudott, hogy nehezebb visszajutni egy adott osztályba, mint kivívni a bennmaradást. Viszonylag simán kiharcoltátok az NB II-es tagságot. Ennyivel jobbak voltunk a mezőnynél?

– Nagyon messziről kellett indulni mert tavaly nyáron szinte nem volt csapat, senki sem maradt itt, ezért szinte mindent újra kellett építenünk. Arra törekedtünk, hogy ne csak szakmailag, hanem emberileg is egy olyan egységes csapatként jól funkcionáló társaságot hozzunk össze, aki képes egymásért, a klubért, a városért is küzdeni. A tabella azt mutatja, hogy a második legjobb csapat vagyunk. Nem játszottunk mindig jól, de sosem adtuk fel és ebben nagyon erősek voltunk. Alázat, akarat, küzdeni tudás, győzni akarás és tudatosság volt az, ami jellemezte a szezonunkat. Szerethető csapat lettünk, amit a legjobban bizonyít a folyamatosan növekvő nézőszámunk is.

– Mi volt a legnehezebb, amivel meg kellett küzdenetek az NB III-as szezon során?

– A legnehezebb mindig a következő mérkőzés volt. Őszi szereplésünk hatására a legtöbb ellenfelünk defenzíven  játszott ellenünk és ehhez nehezebben tudtunk alkalmazkodni. Néha hiányzott a türelem és ezért megnehezítettük saját magunk dolgát. 11 győztes mérkőzés után fenntartani a motivációs bázist és helyén kezelni a mentális egyensúlyt nem volt könnyű feladat, mert talán nálunk jött el legkésőbb az a holtpont, ami szinte minden csapatnál bekövetkezik a szezon során.

– Mikor volt az, amikor először kimondtad magadnak, hogy bizony ez sikerülni fog?

– Végig éreztem a srácokon, hogy nagyon akarják, fegyelmezetten, keményen és profi módon dolgoztak egész évben. Amikor mégis realizáltam, az a hazai Tállya meccs után volt amikor már matematikailag is behozhatatlan volt az előnyünk.

– Jövőre is te maradsz a CVSE vezetőedzője? Csábítanak sok helyre a remek munkádat látva?

– Idény közben volt egy komoly ajánlatom de szeretem befejezni az elkezdett munkát ezért azonnal nemet mondtam. Az éppen aktuális megkeresések ellenére is szinte biztosan maradok Cegléden, ahol nagyon jól érzem magam és szeretném lerakni hosszú távra a másodosztály alapjait. Az első évben a cél a tematikus  építkezés, a következő szezonban pedig már lehetnek nagyra törő álmaink, melynek az alapjait a megszerzett stabil pozíciónk jelentheti.

cegledisport.hu – Fotó Takács Tamás

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....