15 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Ungvári Attila ötödik lett

A Közgép-Ceglédi VSE 81 kilogrammos versenyzője egyedüli magyar indulóként két győzelemmel és két vereséggel az ötödik helyen végzet a tyumenyi Grand Slam-viadalon.
A judoinfo.hu beszámolója szerint kitűnően kezdte a napot a ceglédi judós, első mérkőzésén ipponnal győzte le a svéd Victor Busch-t, majd az argentin Emmanuel Lucenti sem okozott gondot számára. Az elődöntőben a hazai pályán versenyző Aszlan Lappinagovval szorgosan gyűjtötték az intéseket, az ötperces küzdelmi idő végén mindkét versenyző három-háromnál sidónál járt, következhetett a ráadás. Az aranypontért zajló csatában sajnos Bíró Tamás tanítványa szerzett egy újabb intést, így az arany helyett a bronzéremért csatázhatott tovább.
A harmadik helyért zajló küzdelemben Ungvári Attila ismét egy orosszal, Sztanyiszlav Szemjovovval mérkőzhetett meg, ám ezúttal nem sikerült megszerezni a győzelmet. A Budapest Grand Prix után tehát egy értékes Grand Slam-ötödik helyezéssel gazdagodott a kisebbik Ungvári testvér.
A tyumeni Grand Slam idén is japán fölényt hozott, kilenc arany-, két ezüst- és három bronzéremmel végeztek az éremtáblázat élén. Mögöttük Oroszország (3, 10, 15) és Svédország (2, 0, 2) foglalta el a dobogós helyeket.
GRAND SLAM, TYUMEN
Férfiak
81 KG (15 induló)
1. Aszlan Lappinagov (orosz)
2. Szato Szeidai (japán)
3. Sztaniszlav Szemjonov (orosz)
3. Alan Kubecov (orosz)
5. UNGVÁRI ATTILA (Közgép-Ceglédi VSE)
5. Ivan Vorobev (orosz)
7. Emmanuel Lucenti (argentin)
7. Robin Pacek (svéd)
Fotó: IJF, M. Mayorova

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...