15 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Támogatást kapott a leukémiás édesapa

Ceglédi házaspárt támogatott a Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány. A Gombai házaspár történetéről korábban már írtunk, a kétgyermekes édesanya Virginia akkor azzal keresett meg bennünket, hogy leukémiás a férje és két gyermekükre azért nem kapnak támogatást, mert „papíron” nem rászorultak. A valóságban azonban már két éve küzdenek a rákkal, Virginia pedig egyedül neveli két gyermeküket és látogatja férjét a Szent László kórházban, ami nem kevés költséggel jár.

Az alapítvány most facebookján tudósított a támogatásról: „A 43 éves Gombai László akut leukémiás betegnek segítettünk az otthoni steril szoba kialakításában. László jelen pillanatban is a Szent László Kórházban fekszik, s épp ma tudtuk meg a feleségétől, hogy találtak neki donort, így valószínűleg transzplantációját tudják majd tervezni a kezelőorvosok, amennyiben szükséges lesz! A képen László, aki, ha jól látjuk épp egy kis hemoglobin pótlásra szorul. Felnőtt betegeink általában nem szokták engedélyezni, hogy fényképet töltsünk fel róluk, ezzel szemben itt mindezt engedéllyel tesszük. Hozzátesszük, ezen nincs is mit szégyellni, hisz az ember a betegségét nem kéri, jön ez sajnos magától. Visszatérve a támogatáshoz. Lászlóéknál nagyon is ráfér egy teljes felújítás a szobára, ami ugye mint steril szoba fog funkcionálni, amire a beteg hazamegy. A lenti fotón is tisztán látszik, hogy a falak egy nagy felújítást, szigetelést kell kapjanak, aztán egy festést, a padlózatot is ki kell cserélni, ebben segítettünk készpénz támogatásunkkal a családnak, akik már két éve küzdenek a rákkal! Lászlót innen is kitartásra buzdítjuk, tudjuk, hogy nagyon fáj neki, hogy nem lehet otthon, hiányoznak neki a felesége és a gyerekek, de mindig csak a célt kell lássa a szeme előtt, ami nem más, mint a teljes gyógyulás!”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...