A napokban begyulladt a szemem és az SzTK-ban sokadmagammal várakoztunk a szemész orvosra. Érkezett egy anyuka is kislányával, kinek a kezében kis fonott játékkosár volt. Megszólítottam a kis tüneményt, ha a piacra meg a kis kosárral, hozzon nekem egy körtét, mert nagyon szeretem. Császárné Békefi Brigitta és a kis Csenge – mert így hívták őket – kicsit hátrébb ültek le, de kis idő múlva a kislány odajött, csöppnyi kezével nyújtotta a képzeletbeli körtét. Én elfogadtam, nagyot nyelve, a semmit megettem. Visszament ugyan az édesanyjához, de utána többször hozott játékosan körtét nekem, amit a zsebembe tettem. Következőleg pedig cukrot hozott. Nagy gonddal kicsomagoltam és elfogyasztottam azt is. Mondtam is neki, hogy nem irigy emberke, hogy ennyi körtét és cukrot ad nekem. Csenge jól van nevelve, mert elkérte a nem létező cukrospapírt is, hogy elvigye a szemetesbe.
A folyosón mások is bekapcsolódtak a játékba. Egy hölgy a bottal járó édesanyját kísérte. A néni odaadta a botját Csengének, aki csak felkapaszkodva érte el a nyelét. Sétálni kezdett fele és kopogott. Mondtam: legalább megtudják lent, hogy itt az emeleten van valaki. Erre a várakozók jót nevettek. A néni elkérte a kislány tenyerét és játszani kezdett vele: kerekecske dombocska, itt szalad a nyulacska. A végén megcsiklandozta a kislányt, aki ezen jót kacagott. A néni lánya tenyerét púposra fogta össze és azt mondta kismadár van a két tenyere között. Csenge egészen közel hajolt, ahogy a hölgy ujjait szétnyitotta, ami persze üres volt. De én fütyültem és mondtuk a kislánynak, hogy elrepült a kisrigó. Csenge sokáig nézte a mennyezetet, merre repült a kismadár.
A kis tünemény igazán jól elszórakoztatott minket a várakozás alatt. Nem kellett telefon meg tablet, egy kis mesével és a semmivel is tudtunk játszani. Kívánom, hogy továbbra is ilyen vidám, kedves és játékos kislány maradj Csenge!
Józsi bá
