14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Európa legértékesebb játékosa

Európa bajnok lett Medgyessy Dóra a bukaresti 3×3-as kosárlabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott tagjaként. A Ceglédi EKK kulcsemberét az Európa-bajnokság legértékesebb játékosa (MVP) címmel is elismerték. A magyar lány a játékok All-Star csapatába is bekerült a román Gabriela Marginean és a svájci Alexia Rol mellé.
A magyar válogatott a kontinenstorna döntőjében 21-14-re Romániát győzte le. A fordulatos találkozón az utolsó három és fél percbe érkezve még 12-11-re Románia vezetett. Ezt követően azonban egyértelműen jobban bírta a hajrát a magyar csapat. Ültek a távoli dobások és fél perccel a 10 perces játékidő vége előtt már azért támadtunk, hogy idő előtt lezárjuk a finálét. Ekkor Medgyessy Dóra távoli dobása célt ért és ezzel kialakult a 21-14-es végeredmény.
Medgyessy_Dóra
A döntőben az a román válogatott volt az ellenfél, melyet az egész mezőnyből talán a legjobban ismerhetünk. Az andorrai selejtezőben kétszer találkoztunk velük, illetve már itt a bukaresti kontinenstornán a csoportkörben is összecsapott a két válogatott. Pénteken este sikerült legyőzni a házigazdát, akiket ezúttal telt háznyi közönség buzdított.
Magyarország – Románia 21-14
A 3×3-as magyar válogatott:
Játékosok: Medgyessy Dóra, Ruják Nóra, Theodoreán Alexandra, Szabó Petra
Szakmai stáb: Károlyi Andrea, Jakab Máté; Masszőr: Takács Krisztina

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...