17.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Három levél – három ár?

images_2016_meszarosiAz elmúlt napokban úgy alakult, hogy három helyre, de ugyanazon városba postafiók számra, más címre, de ugyanolyan A4-es formátumú, ugyanazon  súlyú és tartalmú levelet adtam fel két különböző postán.
A leveleket tértivevényesen és ajánlottan kellett feladnom. Elhanyagolható, pitiáner eltérő összegekről van most szó, de az elv azért nem elhanyagoltató. Ugyanis feladtam az azonos leveleket, az elsőt 2016. augusztus 18-án 945,- forintért, a másodikat 2016. szeptember 2-án 825,- forintért a harmadikat pedig 2016. szeptember 3-án 940,- forintért.
Ez kicsiben tényleg semmit nem jelent, de ha nagyban is ez megy, ha sok levelet adok fel, akkor már jelentős. Nem érthető számomra, hogy miért nem egységes a Magyar Posta, mint egy állami nagy cég postai díjszabálya minden feladott küldeményre. Nem pontos, vagy rosszul van kalibrálva a mérlegük, vagy ami még inkább nem elfogadható, hogy a postai alkalmazott úgy állapítja meg a díjat, ahogy akarja?!
A minap mindannyian kaptunk egy nagyon dekoratív kék füzetet és erről jutott eszembe, hogy a kormány is más díjat fizet minden egyes kék füzetért attól függően, hogy hol adták azt fel? De lehet, hogy mindez ingyen történt és csak nekünk kell postai díjat fizetni. Ugyanis volt az utolsó oldalon a Kormány részéről egy felhívás, hogy „maradjunk kapcsolatban”. Ebben csak az az ellentmondás, hogy nekem mindezért – ha megadom a nevemet, címemet, e-mailem, mobil és vonalas telefonszámomat, sőt még az aláírásomat is – ekkor a válasz küldeményem feladásáért a hatályos postai díjszabásban meghatározott díjat kell megfizetnem.
Ezek apró–cseprő dolgok, de egy idősebb és már rigolyás embert ez is fel tud bőszíteni.
Mészáros Iván

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....