13.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Felemásan sikerült osztályozó torna

A hétvégén a ceglédi vízilabda szakosztály utánpótlás fiú csapatai a magasabb osztályba jutásért játszottak. A szombati napon Pécsre utaztunk, ahol Kaposvár korosztályos csapatai ellen szálltunk vízbe. A küzdelmet a serdülő csapat kezdte meg. A mérkőzés sajnos nem az elvárásaink szerint kezdődött rengeteget hibáztunk és figyelmetlenségünkből adódóan és fegyelmezetlen játékunk miatt ellenfelünk már a meccs elején meghatározó előnyt szerzett és csak az eredmény után futottunk. A mérkőzés végeredménye Kaposvár – Cegléd 20:4 .

A serdülő meccs után gyermek csapatunk játszott, ami egy kiélezett, színvonalas mérkőzés volt. A két csapat felváltva lőtte a gólokat, de sajnos a mérkőzés végén az eredményjelző 7 : 6 mutatott a Kaposvár javára.

A szombati nap utolsó mérkőzése az ifjúsági volt, ami kiélezett csatát hozott. A mérkőzés elején a Kaposvár csapata apró hibáinkat kihasználva három gólos előnyre tett szert, amit a meccs végére ledolgoztunk és a utolsó negyedben már fej- fej mellett küzdöttünk a végső gyozelemert, de sajnos a vége előtt 8 másodperccel egy koncentrációs hiba miatt kapott góllal 10 : 9-re kikaptunk.

A vasárnapi napon folytatódott hazai környezetben az osztályozo torna Békéscsaba ellen. A délutánt az ifjúságiak kezdték, de nem az elvárásoknak megfelelően rengeteget hibáztunk és dekoncentráltan játszottunk, melynek következtében megnehezítettük dolgunkat. A mérkőzés végére a hátrányt ledolgoztuk és a negyedik negyed utolsó perceiben megszereztük a vezetést, amit kiváló védekezéssel még is tartottunk így 10 : 9-re megnyertük a meccset.

Az ifjúságiak után  gyermek csapatunk nagyszerű játékkal magabiztosan győzött 8 : 5-re. A gyermek mérkőzést követően serdülő csapatunk az erősebb és kevesebb hibával játszó Békéscsaba ellen szenvedett vereséget 14 : 7 arányban.

Kvalifikációs torna mérkőzései:

– gyermek:

Kaposvár – Cegléd. 7:6

Góllövők: Fekete Ákos 2, Pákozdi Máté, Szabó Bendegúz, Csáti Márton, Vágó Sándor

Cegléd – Békéscsaba. 8:5

Góllövők: Pákozdi Máté 2, Csáti Márton 2, Szabó Bendegúz, Vágó Sándor, Bakonyi Szabolcs

– serdülő:

Kaposvár – Cegléd. 20:4

Góllövők: Forgó Martin, Pákozdi Máté, Fekete Ákos, Kökény Bence

Cegléd – Békéscsaba. 7:14

Góllövők: Milus Dávid 3, Pákozdi Máté, Rajkort Zsolt, Korb Zsombor

– ifjúsági:

Kaposvár – Cegléd. 10:9

Góllövők: Simon Balázs 4, Pusztai Bence 2, Bicskei György, Atkári Dániel, Petrényi Botond

Cegléd – Békéscsaba. 10:9

Góllövők: Pusztai Bence 3, Bicskei György 2, Simon Balázs 2, Atkári Dániel, Petrényi Botond, Milus Dávid

A hétvégén továbbá a Budapest bajnokságban a 2003-2004-es csapatunk hazai környezetben az Új Hullám SE ellen kezdte meg a bajnoki szezont. A mérkőzést jól kezdtük a megbeszélteket maximálisan betartva hamar nagy előnyre tettünk szert, amit a mérkőzés végéig folyamatosan növeltünk, így 11 : 3-ra nyertük meg a mérkőzést.

Cegléd – Új Hullám SE   11:3

Góllövők: Kovács Vendel 3, Pálvölgyi Kristóf 2, Medveczky Gábor 2, Orosz Zoltán, Szabó Róbert, Bencze Bátor

A hétvégén a szakosztaly többi csapata is megkezdi a bajnoki szereplést idegenben. A csapataink legközelebb októberben játszanak hazai medencében.

Zám Attila


A fotó korábbi felvétel.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....