19.4 C
Cegléd
2024. május 8. szerda
spot_img

Más ez a kiállítás…

images_2016_ronai

Csendes, halk, meditatív, sorozatokból álló kiállítási anyagot láthat az újra diákoktól hangos gimnázium dísztermébe tévedő. Tévedő, hisz más nem hívogat, mint egy nagyméretű vászon, melyen megégett fa csonkja árválkodik színes háttérben.

Ő volt az első, aki 5 éve, még „gimisként” önálló tárlatot rendezhetett itt, pedig ezt általában érettségizett, sőt felső iskolákat végzett „öregdiákok” tehetik.  A tanári szobában egy erdőrészlet-festmény emlékeztet erre a bemutatkozásra. A gazdasági irodában még korábbról való virágcsendélete díszíti a falat. A rajzszertár zugában órán készített enteriőrje emlékeztet: itt járt iskolába, szakkörre, fakultációra, média és művészettörténet órára, Tetz Művészeti iskolába.  Ozsvát Sára a belső tér festészetéről írta közel száz oldalas szakdolgozatát, melyet az egri Eszterházy Károly Egyetem képi ábrázolás szakán tavaly védett meg. Az e héten újabb sorozat kezdeteként Munkácsi Mihályt a Művelődési Központban bemutató Gimesy Péter művészettörténész is unikumként értékelte az alapos elemzést. Végig jeles eredménnyel teljesítette kedvenc műfajának, a festészetnek szemesztereit. E három és fél év a korábbinál is termékenyebb időszak volt, így otthonában minden szabad zugot képek és immáron nagyméretű munkák is foglalnak el. Portrék, egészalakos stúdiumok, műterembelsők, tájképek, csendéletek várnak a bemutatásra, egy későbbi Ceglédi Galériában rendezendő tárlatra. Színesek, lendületesek, felszabadultak, energiától duzzadóak…

ozsvatsara

…kora tavasszal súlyos betegség csavarta ki a kezéből az ecsetet, melyet nyárra hatalmas lelki energiával és családi támogatással sikerült újra festékbe mártani. Ismét együtt járt velünk a péntek esti tájfestésekre, egyre jobb kedvvel alkotott. Új akciótervét, vázlatait is elhozta magával, majd az szélcsengő-installáció darabjai is előkerültek szatyrából, végül a szigorúan monokróm vásznait is láthattuk, melyekre függői festői olvasata került. A szeptember elejétől látható tárlat a „Függőleges nyomok” címet kapta és szeptember 30-án, pénteken 19 órakor Volter Etelka igazgatóhelyettes köszöntőjével zárul. A tárlat finisage-án közreműködik a volt osztálytárs, Tóth Viktor zongorán. Az alkotó, Ozsvát Sára és a Ceglédi Önkormányzat támogatásával dolgozó Benedek Péter Rajzkör tagjai fényjátékkal gazdagítják az álomfogó-installációt.

Más ez a kiállítás, mint „kicsiSáritól” megszoktuk. Lehet, hogy ez már a mesterszakos „nagySára” gondolatainak tükre?

Rónai Gábor vizuális és környezetkultúra tanár

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Czeróczki Pál képviseli hazánkat

A legjobbak képviselik hazánkat a ŠKODA Challenge nemzetközi döntőjében A...

Megszólalt a 100 éves iskola csengője

Egy régi családtörténet folytatódott a Ceglédi Evangélikus Gyülekezeti házban....

A cserecsapat tagjait is elfogták

Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési...

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...