Az október elején induló új tanévben új tanár mutatkozik be a Fiatal Alkotók Műhelyében. A Hollós utcai alkotóházban Szilaj Hajnalka keramikus rendezett ugyan augusztus 25-én egy rendhagyó egyestés kiállítást, de az ő alkotásait Cegléden még nem láthattuk. A fiatal, mégis számos kiállítást – sőt Hercegszántón köztéri szobrot is – maga mögött tudó képzőművészt mutatjuk be most olvasóinknak.
-Hogyan kerültél Ceglédre és a FIAM-ba, mert úgy tudom lajosmizsei vagy és dolgoztál korábban Cegléden is…
Igen, 1985-ben születtem Lajosmizsén. Azonban voltak olyan időszakok az életemben, amikor a ceglédi lét és forgatag is megérintett, azonban ez tiszavirág életű volt. A sors Baja városa felé vezényelt, ahol 3 évet tanítottam egy szakközépiskolában, kerámia gyakorlatot, szaktörténetet, kerámia technológiát és rajzot. Időközben párkapcsolatom egy ceglédi születésű férfihoz kötött, aki hamarosan a férjem lesz, így ma már Cegléden élek. Az itteni művészvilágba Zakar József (keramikus, a FIAM tanára – a szerk.) vezetett be és mutatott be Sárközy Erzsébetnek, az alkotóház vezetőjének. Innen a FIAM-os kötődés.
-Milyen foglalkozásokat fogsz tartani az alkotóházban?
Míg Baján 15-19 éves korú kamaszokkal dolgoztam, a FIAM-ban 5-11 évesekkel fogok foglalkozni. Velük szándékom a kerámia, a rajz és egyéb anyagok játékos megmunkálása és adott szakok tanítása.
-Művésztanár vagy. Nagyon kevés embert ismerek, aki egyensúlyba tudja hozni az oktatásban a művészi és tanári oldalt. Van, aki mereven elválasztja egymástól a kettőt, így képes a diákjából kihozni, ami benne van. Más inkább önmagából, saját művészetéből építkezve tanít. Neked erről mi a véleményed, te hogyan adod át a tudásod a tanítványoknak?
Különös az élet. Szüleimtől a Szilaj Hajnalka nevet kaptam, amit büszkén viselek, hisz tükrözi azt a kettősséget, amilyen a létem. Vad, heves, erőteljes, mint egy táltos paripa és ugyanakkor lágy, szelíd és gyöngéd, mint a hajnal. Ez a kettősség szüli meg bennem a magányt, ami alkotásra buzdít és elvonulásra, míg az emberközpontúságom és emberszeretetem ösztönöz a közvetlenségre és hogy segítsek embertársaimnak, amiben csak tudok. A tanításnak köszönhetően ötvözni tudom ezt a kettőséget. A kisgyermekekhez más „eszközökkel” kell közeledni, mint a kamaszokhoz. Más közeg és más világ ez számomra, hisz itt még nem lehetnek elvárások csak remények, nem lehet a tanítás olyan keményelvű, hanem kíváncsian megfigyelő és finoman terelgető. „Egy esély, mely beválhat, egy remény mely valóra válhat”. Ebben hiszek és ennek a szemléletnek ad otthont a FIAM.
-Szerinted mi a titka annak, hogy ki tudjanak bontakozni a gyerekek, fiatalok a szárnyaid alatt?
Nagyon egyszerűen fogok fogalmazni: békén kell hagyni őket! Ez teszi számomra lehetővé azt, hogy lássam őket, hogy milyenek. Milyen emberek és milyen adottságokkal vannak megáldva. Ha ezt már látom, jöhet a finom terelgetés. A kemény kéz és szigor a mai gyerekeknél már nem hat, csak a finom szó és a szeretetteljes hozzáállás, megspékelve egy adag türelemmel.
-Miért lettél éppen keramikus? Művészként mi az, amit a legfontosabbnak tartasz, hogy megmutass a közönségnek?
A szakközépiskolát azzal az elszántsággal kezdtem el, hogy én festőművész leszek. Az akkori tanítási rendszer azonban lehetővé tette, hogy több szakot is megismerhessek. Ennek köszönhetően találkoztam a kerámiával. Szerelem volt ez, az első érintésre. Legyen szó egy maroknyi agyagról, gipszről, üvegről, betonról vagy porcelánról. Fontos az alázat. Mázak használatával a színek is megjelenhettek tárgyaimon. A rajzolás a másik nagy szerelmem, sok grafikát is készítek. Önző kijelentés ez tőlem, de magamért teszem, amit teszek. Az, hogy ezt meg merem-e mutatni és ez tetszik embertársaimnak? Na, ez lehet a boldogság egy művész életében.
– A te alkotásaiddal még nem találkoztunk Cegléden. Tavaly Nagykőrösön és Szolnokon viszont volt kiállításod Egymásra utalva – Huncut vonalak tánca címmel. Cegléd miért maradt ki?
A megfelelő pillanatra vártam, hogy Cegléden is megismerhessenek az emberek a munkáim által.
KA
