20.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Lőrincz testvérek a Szent Keresztben

2016. szeptember 21-én a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskolában a ceglédi Birkózó Szakosztály rendhagyó és felejthetetlen bemutatót tartott. Diákjaink nagy örömére iskolánkba látogatott intézményünk két volt diákja, a magyar birkózósport két kiemelkedő alakja Lőrincz Tamás és „kis” öccse Lőrincz Viktor. A gyerekek hatalmas tapssal és izgalommal várták őket. szentkereszt_lorincz1A bemutató előtt Tamás és Viktor élménybeszámolót tartott, ahol elmesélték a közel háromszáz alsós kisdiáknak, hogy mikor és miért választották ezt a nagyon nehéz és kemény sportágat. Visszaemlékeztek általános iskolai éveikre is, amikor még fiatal fiúként ők is ezeket a lépcsőket koptatták. Nagy-nagy szeretettel gondoltak vissza osztályfőnökeikre, tanáraikra, a fárasztó edzésekre és versenyekre. Őszintén beszéltek csínytevéseikről is, amit nagy örömmel hallgattak tanítványaink. Köszönetüket fejezték ki családjuknak, barátaiknak, iskolájuknak és valamennyi ceglédi polgárnak az ösztönző támogatásért, ami sokszor átlendítette őket a nehézségeken. A bemutatón iskolánk tanulói szerepeltek, akik mellesleg a birkózó szakosztály igazolt versenyzői. A nézőközönség tapssal és örömteli ujjongással díjazta a sokszor akrobatikus elemeket. A bemutató végén lehetőség volt autogram- és fényképkészítésre is, valamint minden diák az olimpikonok által dedikált szórólapot kapott ajándékba. A testvérek megosztották a közönséggel közeli és távoli terveiket is. Szeretnének még számos világversenyen indulni és érmekkel gazdagítani a magyar birkózó sport palettáját. A testvéreknek nem titkolt céljuk az, hogy egy-egy éremmel a nyakukban jöjjenek haza tokiói olimpiáról.

Ezúton is kívánunk nektek – kedves Tamás és Viktor – az elkövetkező versenyeitekhez sok-sok erőt, kitartást! Köszönjük, hogy eljöttetek hozzánk és együtt lehettünk veletek! Nagyon büszkék vagyunk rátok!

Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola, Diákönkormányzata!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....