9.4 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Hatodik alkalommal jártunk Mühldorfban

Szeptember 25-29-ig 44 diák és 3 kísérő tanár vehetett részt újra a mühldorfi diákcsereprogramon.

p1080743A közös projekt eredményeként ezúttal egy kifestőkönyvet hoztunk létre a német tanulókkal. Ebben a könyvben a két partnerváros nevezetességei láthatóak. Az együttes munka során az összegyűjtött fotókat egy számítógépes program segítségével negatív képpé alakítottuk, ezt papírra kinyomtattuk, alkoholos filccel fóliára átmásoltuk, majd ez a körvonalazott kép újra papírformátumra került. A fedőlapot is egyénileg készítettük el fonaltechnikával. Az iskolában töltött délelőtt kiváló alkalmat biztosított arra, hogy megismerkedjünk egymással.

p1080692Ezen kívül több lehetőség is adódott arra, hogy nyelvtudásunkat kipróbálhassuk: az oberreithi állatkert és kalandpark csodálatos környezetében felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk; a világ leghosszabb várában, Burghausenben is együtt ismerhettük meg a vár történetét; a vendéglátóink által szervezett grill partyn és discoban már oldottabb hangulatban beszélgettünk egymással.

Az utolsó napon is élményekben gazdag programokon vehettünk részt a berchtesgadeni sóbányában és a Königsseen tett hangulatos sétahajózáson. A hazafelé vezető utat színesítette Passau városának felfedezése és a hajókázás, melynek során megfigyelhettük az Inn, Ilz és a Duna folyók találkozását.

p1080788

A több mint 10 éve fennálló kapcsolat Cegléden is folytatódik 2017 júliusában, melyre nagyon várjuk új barátainkat.

Várkonyi István Általános Iskola

8.i osztály tanulói

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....