5.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Nem történt bűncselekmény

Feloldották az rendőrségi útzárat a Virág utcában. A vasárnap reggeltől késő estig tartó rendőrségi helyszínelés rendkívüli haláleset kapcsán közigazgatási eljárásban folyt. Beluzsárné Belicza Andrea szóvivő tájékoztatás szerint nyomrögzítést, adatgyűjtést folytattak a rendőrök és orvosszakértőt is bevontak. Az eredmény szerint nem merült fel bűncselekmény gyanúja a gyermek halála kapcsán.
Mint ismert vasárnap reggel a Virág utcába hívták ki a mentőt – sőt mentőhelikoptert is – egy gyermekhez, aki viszont akkor már fél-egy órája halott volt. A gyermeket az édesanya találta holtan reggel.
A mentőorvos idegenkezűség jeleit vélte felfedezni, ezért kihívták a rendőrséget is, bár ismeretlen halálok esetén is ez a rutin eljárás. A rend őrei végül késő estig vizsgálódtak a helyszínen. Egy szomszéd elmondása szerint egy több gyermekes család két év körüli gyermeke hunyt el. Halálának okára két szakértővel zajló boncolás adhat majd választ.
November 1-jén újabb hír jelent meg az ügyről, melyben a police.hu arról számolt be, a nyomozó hatóság 2016. október 31-én büntetőeljárást rendelt el emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a gyermek édesanyja, B. Mónika 31 éves ceglédi lakos ellen. A Pest megyei nyomozók az asszonyt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. Frissebb hírünk bővebben itt olvasható…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...