2.1 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Épül az M4 Üllő és Cegléd között

Kihirdette a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az M4-es Üllő-Cegléd közötti szakaszának nyertes kivitelezőit, az Üllő-Albertirsa 30 kilométeres szakaszt a Duna Aszfalt Kft. és az EuroAszfalt Kft. 52,1 milliárd forintért, az Albertirsa-Cegléd 14 kilométerest szakaszt a Colas Út, Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítési Kft. 20,48 milliárd forintért építi meg.

A NIF közleménye szerint az Üllő-Cegléd közötti szakasz építése a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) megbízásából, a NIF beruházásában valósul meg.

A NIF pénteki tájékoztatása szerint a 44 kilométer hosszú szakasz fejlesztése két ütemben épül. A nyílt közbeszerzési eljáráson nyertesek egyben a legalacsonyabb ajánlatot is tették.

A nyertes vállalkozókkal a szerződéskötés december elején várható, a kivitelezési munkálatok az időjárástól függően 2017 elején kezdődnek meg. A teljes szakasz kivitelezése 2019 harmadik negyedévére fejeződik be.

Az új nyomvonalon vezetett Üllő-Albertirsa szakasz 2X2 forgalmi sávos kiépítésű gyorsforgalmi útként épül meg. A meglévő Albertirsa-Cegléd közötti 2X1 sávos szakaszokat 2X2 sávra bővítik. A 2X2 sávos forgalmi szakaszokat felújítják, összesen 9 új külön szintű csomópontot is létesítenek. Emellett komplex pihenő épül Cegléd térségében, egy egyszerű pihenő pedig Pilis közelében.

Az útszakasz megépítésével tehermentesítik az átmenő forgalomtól Monort, Monorierdőt, Pilist, Albertirsát, Ceglédbercelt és Ceglédet.

MTI

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...