Fellapoztam a verseskötetét (Ébren is álmodunk), amelybe ezt a dedikációt írta nekem. „Nagymamácska az imakönyvét adta a kezembe, azóta a könyv, az írás a mindenem. A szépség és a tudomány tölti el a szívem.” Sokágú életfa magasodott előttünk: közgazdász, főcserkész, versíró, közéleti és kulturális szereplő, „a város Laci bácsija” – ahogyan magát nevezte. Lelkes és szíves ember; ma is érzem paroláját, bal kézzel, mert az a szív felőli. BALDAVÁRI LÁSZLÓ az élet sodrásában jutott előre és – Fel… Nyilván Ott átírta ezt a két sorát jelen időbe: „Egyszer én már az égben jártam, / beszéltem az Úrral”.
Szavait és verseit idézem.
„Engem minden érdekel. A mai emberek érdeklődése beszűkült, de az is igaz, hogy a megélhetési hajsza miatt. A pénz vonzza őket, nem a tudomány, a művészet. Pedig az ismeretszerzés áldozattal jár, mint a közösségi munka. Ha van belső elhivatottság, az hajtja az embert.”
„Édesapám naplót vezetett, én is folytatom ezt 1937 óta, tizenegy éves voltam akkor. Minden este azzal zárom a napot, hogy feljegyzem a fontos történéseket. Nemcsak az életem, hanem a kor is megjelenik ezeken a lapokon. Békéscsabán születtem, majd Lőrincre költöztünk, itt kezdtem el az iskolát 1933-ban, itt írtam első versemet – természetesen a szerelemről. Ez az érzés nemcsak a fiatalokat hevíti, hanem az egész világot mozgatja.” (Idézek tőle: „a férfiből általatok lett / a Teremtés Koronája, / amelynek legszebb drágaköve / a Nő.”)
„1945-ben érettségiztem. Mivel apám rendőr volt, jelentkeztem detektívnek. Nem vettek föl, elmentem rendőrnek, két évig. Utána kereskedelmi végzettségemnek megfelelően egy magáncégnél főkönyvelő lettem. 1954-ben kerültem Ceglédre ugyanebbe a munkakörbe a vendéglátó vállalathoz. Hamar otthonra leltem a városban.” („Kitárult előttem a város. / Átölelt kedvesen, vidáman. / Virágos terekkel köszöntött, / s egyszerre szívembe költözött.”)
„Jött 1956. Gyűlés volt a városházán. Szót kértem: Azok fogják vezetni a várost továbbra is, akik eddig végrehajtották a párt minden ukázát? Erre az Irházi Sándor vezette gimnazisták kórusban kiáltották: Ki velük! Ki velük! A tanácsi vezetők kivonultak. Tagja lettem a munkástanácsok szövetségének. 1957 márciusában keresni kezdtek a pufajkások, Pestre menekültem, szüleim lakásán húztam meg magam.” („Azóta lelkemben / itt él egy nép képe: / Szent István királyunk vitéz, dolgos népe…”)
„1964-ben dr. Hajdu Endre igazgatta Róna Vendéglátó Vállalathoz kerültem. Ez a cég megelőzte a korát. A vendéglátásnak kulturáltabb formáit vezettük be. Irodalmi esteket rendeztünk, a Kossuth étteremben tartott jam session (improvizációra épülő jazz, örömzene – K.Á.) országos hírűvé vált. A hatalom azonban ellenségesen tekintett rá, mert a szocialista kultúrától idegennek ítélte. Ugyancsak országos hírességeket – színészeket, újságírókat – vonzó hely lett a Berda kocsma. Az irodalmi kocsma Berda József költőről kapta a nevét, aki gyakran megfordult itt, jókat evett és ivott. Baranyi Ferenc író, költő így méltatta a helyet: ’Igenis, összeférhet a magyaros vendéglátás a kultúrával, még ha úgy vélekednek is néhányan, hogy a kanálcsörgés sohasem csendülhet össze a lélek tiszta harangszavával.’ Dr. Hajdu Endre őrzi a vendégkönyvet (micsoda olvasmány!), én a leveleket.”
„1941-ben lettem cserkész. Ez az eszmeiség vezérli életem, a cserkészliliom három szirma: Isten, Haza és Embertárs. 1948 nyarán tettem tiszti vizsgát, ám hamarosan szétverték a szervezetet, mert valláserkölcsi alapon állt. 1989-ben indult újra a cserkészet. Cegléden Mácz István lett a csapatparancsnok, s amikor őt polgármesterré választották, áttestálta rám a vezetést, én meg később továbbadtam Szelényi Péternek, aki nagy lelkesedéssel látja el feladatát.”
„Történelmi viharok és változások korát éltem át, de az égi és földi erő, a hit és a szeretet soha nem hagyott el. Hiszem Istent, s vallom: ’Ha nincs hitünk, / semmink sincsen’. Egy tündér is áll mellettem, a feleségem, akit így áldok versemben: ’Nagy, nagy tiszteletem / csókolom kezedre, / s rajongó szerelmem / ajkadra, szívedre.’ Van egy fiunk és három unokánk, a szeretet fogja össze családunkat. Boldog ember vagyok, ezt az életérzést kívánom mindenkinek.”
*
(1998-ban hangzott el a beszélgetés a Ceglédi Rádió 88-ban.)
A most megírt szerkesztett változat után olvastam – s idézem – Baldavári László versének egy szakaszát:
„Lassan, csendben
megpihen a szívem,
nem hallom már
a világ zaját.”
Koltói Ádám
