13.8 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Birkózás utánpótlás eredmények

November 26-án szombaton Esztergomban rendezték a diák és utánpótlás leány csapatbajnokságot. A diákoknál tizenhat, az utánpótlásban tizenegy csapat küzdött a bajnoki címért. A Ceglédi VSE TS Integral leány birkózói mind a két korosztályban képviseltették magukat.
A diákok a selejtezőben a Sárospatak, Kőbánya és az Érd csapataival került egy csoportba. Az első mérkőzésen a Sárospatak csapatát 25-5 arányban legyőzték, majd a második mérkőzésen a Kőbányától 23-6-os vereséget szenvedtek. Az utolsó selejtező mérkőzésen az Érd csapatát 21-9 arányba múlták felül, így az 5-8. helyezésért folytathatták a Dél-Zselic, Orosháza és Esztergom csapatai ellen. A Dél-Zselic és Esztergom csapatait legyőzték 20-10 és 25-5-re. Mivel az Orosházától kikaptak 20-10-re így végül az előkelő hatodik helyen végeztek.
A csapat tagjai: Ujszászi Hanna, Balogh Dorina, Katona Andrea, Józsa Evelin, Rafael Tímea, Fajka Enikő és Mizsei Evelin
Az utánpótlásban a ceglédiek a Túrkeve, Érd és Dél-Zselic csapataival került szembe. A Túrkeve és Dél-Zselic csapataitól vereséget szenvedtek 20-10 és 20-5 arányban, majd az Érd csapatát legyőzték 15-10-re. Ezzel a ceglédiek csoport harmadikok lettek és a vég elszámolás után a hetedik helyen végeztek.
A hetedik helyezett csapat tagjai: Józsa Viktória, Rehor Orsolya, Szabó Regina és Barta Alexa.
Ugyancsak szombaton került megrendezésre Csömörön a 2016. évi szabadfogású diák II-es országos bajnokság. A Ceglédi VSE TS Integral birkózói tizenegy fővel képviseltették magukat a bajnokságon, ahol tizennégy súlycsoportban küzdöttek a bajnoki címekért. A ceglédiek remekül helyt álltak a versenyen és az egy bajnoki cím mellett egy ezüst és két bronzérmet is megszereztek. Ezen a napon a legjobban az 54 kg-ban versenyző Csiszár Márkó szerepelt aki három tus győzelmet követően vehette át a súlycsoport bajnokának járó érmet és különdíjat. A bajnoki cím megszerzéséhez nagyon közel állt még  a 29 kg-ban birkózó Józsa Attila és a 35 kg-ban versenyző Mizsei Milán is. Attila ellenfele a döntő elején elhúzott, de Attila fokozatosan dolgozta le a hátrányát és ha egy kicsit tovább tart a mérkőzés meg  is fordítja az eredményt. Milánnak pedig csak tényleg egy hajszál hiányzott a jobb eredményhez, mivel az elődöntőben a későbbi győztes dorogi versenyzővel 2-2-es döntetlent birkózott. A döntetlen esetén az utolsó akció pont dönt és ez az ellenfelének kedvezett.
Eredmények
29 kg  2.  Józsa Attila
35 kg  3.  Mizsei Milán
54 kg  1.  Csiszár Márkó
+69 kg 3. Ujszászi Szabolcs
Csiszár Márkó
Csiszár Márkó
Másnap vasárnap Csepelen a Pénzügyőr rendezésében került lebonyolításra a 2016. évi junior szabadfogású országos bajnokság, amelyen a ceglédiek négy fővel vettek részt. A ceglédiek a bajnokságról egy bajnoki címet és egy bronzérmet hoztak el. Horváth Csaba a legkisebb súlykategóriában az 50 kg-ban három győzelmet követően szerezte meg a súlycsoportja bajnoki címét.
Eredmények:
50 kg  1.  Horváth Csaba
54 kg  3.  Kecskeméti Krisztián
Horváth Csaba
Horváth Csaba
Pap Ferenc

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....