16.8 C
Cegléd
2025. július 8. kedd
spot_img

Rejtett vonalak

Év végi záróeseményként december 17-én nyílt Rejtett vonalak címmel kiállítás a Fiatal Alkotók Műhelyében.
– A hely adottságai lehetővé tették, hogy családias és az ünnepek előtti meghitt hangulatban teljen el ez a szép este. – számolt be a kiállító Szilaj Hajnalka. – A meghívottak és barátaim kérésére a kiállítást jómagam nyitottam meg, hisz ki más tudna a legnagyobb átéléssel és belátással beszélni munkáiról, mint maga a művész. A művészet száraz részleteivel nem tikkasztottam vendégeimet, hisz sok kérdés merült fel azzal kapcsolatban, mit?, miért?, mennyi idő alatt készítettem el, milyen hatások eredményeként születtek meg bennem a látottak és mi a mondanivalóm, mit szeretnék én valójában közvetíteni. Igyekeztem a megnyitóm során ezekre a kérdésekre választ adni. A falra kihelyezett rajzok időrendi sorrendben lettek feltéve a falra, hogy lehessen látni a személyemben bekövetkezett változásokat. A bonyolult mintarendszerekben megjelentek a figurák és a fekete-fehér világot felváltotta a színes. Tíz évet felölelő szakaszt mutattam be magamból ezen az estén, melyet fuvolán Edit Van Der Burg és kedves családja kísért. Az este sikerességét bizonyítja, hogy a 16 órakor kezdődő megnyitó 20 órakor zárta kapuit, de nem véglegesen, hisz aki kíváncsi munkáimra, január végéig egyeztetést követően még lehetősége nyílik megnézni a kiállítást.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...

Végleg eltűnt a „Köd jelenti” Facebook-oldal

Törölte a Facebook a közel 40 ezres követőtáborral rendelkező...

Erre nincsenek szavak

„Péntek este 8. Erre nincsenek szavak.” – Olvasói fotó...

Leszakadt a felsővezeték

Péntek reggel súlyos fennakadással indult a nap a Budapest–Cegléd–Szolnok...