12.9 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Eltűnt az újságospavilon

Nem tudja megvenni kedvenc rejtvényújságjait a belvárosban, mert lebontották, mindkét újságospavilont – panaszolta Gálné Ági olvasónk levelében. „Eddig a Szabadság téri újságos pavilonban minden gond nélkül hozzájutottam kedvenc olasz rejtvényeimhez és a Kis füles aktuális példányaihoz, sőt még el is tették, ha nem tudtam időben elmenni érte. A napokban szembesültem azzal a ténnyel, hogy a pavilon eltűnt! Azon kívül, hogy nem tudom hol kapom meg az újságokat, még a lecsonkolt, kivágott fák, a Szabadság tér szisztematikus elcsúfítása mellett (a Kossuth téren ugyanezek az állapotok érvényesek), eltüntetnek még egy színfoltot, teljesen lecsupaszítva a belváros egyik legszebb részét! Arról nem is beszélve, hogy egy embertől elvették a megélhetéséhez szükséges jövedelmét és több százan/ezren szembesülünk azzal a ténnyel, hogy a vasútállomásra kell mennünk, ha hozzá akarunk jutni kedvenc olvasmányainkhoz.
Mielőtt azzal érvelnének, hogy az üzletekben meg lehet vásárolni, tájékoztatásul elmondom, hogy igen vannak ott is, de a választék korlátozott és én még soha nem tudtam az általam fejtett rejtvényújságokat ott megvenni, mert nem volt, sőt a Postán sem lehet kapni még a Kis fülest sem. Nem beszélve arról, hogy mióta a Főgáz ügyeit ott bonyolítják, sok esetben már az ajtóból visszafordulunk, mert annyian vannak.
Remélem nem én vagyok az egyedüli, aki szembesült egy ilyen kifejezetten rossz döntés meghozatalával és a belváros visszakapja nem csak a Szabadság téri, de a “Citromház” előtti újságos pavilonját is. Az Újvárosról, Alszegről, Csíkos szélről, egyszóval Cegléd távolabbi területéről, de a központban élők is itt tudták/tudtuk megvenni az újságokat. Felháborító a dologban és elfogadhatatlan, hogy a ceglédiek, a vásárlók megkérdezése nélkül hozott döntést az illetékes, kész tények elé állítva bennünket! Tudomásom szerint nem volt közvéleménykutatás! Mindent elvesznek, megszüntetnek Cegléden is, csak a sportlétesítmények bővülnek! Adódik a kérdés, milyen “sporttevékenységhez” kell a pavilon helye? Mi történik azokkal a ceglédiekkel, akik nem sportra, hanem szellemi táplálékra vágynak? Az ő nevükben is fordulok a “döntéshozókhoz”! Biztosítsák, hogy az eddig megszokott módon, a belvárosban is hozzájussunk, az országos szintű napi,- heti,- havilapok megvásárlásához! Köszönettel: Gálné Ági”

Lapunk megkeresi az illetékeseket az olvasói levéllel, válaszukat, amint megérkezik közzétesszük.


 Az alábbiakban közöljük Szebeni Dávid ügyvezető úr válaszát:

„Köszönjük minden érdeklődőnek, hogy időt szán városunk ügyeire. Az önkormányzat szándéka a Szabadság tér fokozatos felújítása. A jövőbeli állapot több körben lakossági véleményezésen átesett terve már nem tartalmaz bódékat, pavilonokat. Az érintett rész fő funkciója széles, áttekinthető sétány.

Az érintett pavilonok közterület-foglalási engedélyét előzetes értesítést követően 2016. december 31. napjával visszavonta az önkormányzat. Kifogás a tárgyban nem érkezett. Első szakaszban a használaton kívüli pavilonok elbontására került sor. Ezután kerül sor az egyéb pavilonokra a Szabadság téren. Magánterületen történő további üzemelés a piaci viszonyok függvénye.

A Kossuth téri újságos pavilon nem része a Szabadság térnek, közterület-használatának visszavonására nem került sor.

Az elmúlt időszakban a belvárosban a felújításokhoz kapcsolódóan a Toscana és az Arizona éttermek bővítették kerthelyiségüket a Kossuth téren, valamint újranyitott a Délibáb a Szabadság téren. A Kossuth Ferenc utca és a Gubody utca sarkon önkormányzati épületben megnyílt az Új Nemzedék Központ ceglédi közösségi tere, nyáron pedig romkocsma és koncertek várták az érdeklődőket a Tiszti Klub udvarán. A Kossuth téri közterületi felújítások mellett teljes mértékben megújulva méltó külsőt és belsőt  kapott a Járásbíróság épülete. Fokozatosan zajlik a buszmegállók kijavítása és felújítása. Az idei évben várhatóan magánberuházásban megkezdődik az Ady Endre utca és a Batthyány utca közötti Rákóczi úti tömb felépítése. Bízunk abban, hogy Cegléd felértékelődése a következő években is folytatódik.”

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. nincs igazuk,igenis kellenek újságos bódék,mert valóban vannak rejtvények,amiket semelyik árúházban nem lehet megvenni. ÁLLAMPOLGÁRI JOGOKAT SÉRTENEK!!!!!!felháborító, LEGYEN ÚJSÁGOS PAVILON MINDEN VÁROSBAN NE CSAK PESTEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....