4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Vetélkedő Ceglédről

A Ceglédi Városvédő és Szépítő Egyesület megalakulásának első percétől fogva fontos feladatának tartja Cegléd történelmének, hagyományainak bemutatását és ápolását. Évek óta hagyomány, hogy a diákok számára is programokat, vetélkedőt szerveznek azzal a nem titkolt céllal, hogy mind több gyereket nyerjenek meg „Cegléd baráti köre” tagjának. Ezévi kezdeményezésükről kérdeztük az egyesület elnökét, Kocsis Istvánt.

Több éve egyik legsikeresebb rendezvényünk, az egykori elnökünk, Márkus János nevével fémjelzett helyismereti vetélkedő, amelyet a középiskolás tanulócsapatok részére szerveztünk. – tájékoztatott a civil szervezet elnöke. – Tavaly nem kis meglepetésre a tanárok és a gyerekek javasolták, hogy ezt terjesszük ki az általános iskolás tanulók felé is. Szívesen vettük a javaslatot! Külön örömet jelentett számunkra, hogy fontosnak tartják az ilyenfajta rendezvények megtartását is.

-Hogyan áll össze a vetélkedő anyaga?

-Az elnökségünk, minden esetben az ifjúsági tagozatot kérte fel a vetélkedő előkészítésére, levezetésére. Ezt, mint testre szabott feladatot, nagyon eredményesen teljesítették. Sok-sok munkát fektettek bele, de szerintük, és szerintünk is megérte. Az egészet Vámosi Márton, az ifjúsági tagozat vezetője fogta össze, akinek a többi fiatal tagunk szívesen segített. Idén lelkes segítőt kaptak Varga Erzsébet Babó, nyugdíjas tanárnő személyében. Az ő nagyszerű ötlete volt, hogy az idei vetélkedőre a felkészülés során, külön ne terheljük a tanárokat.

-Pontosítaná, kifejtené ez mit jelent?

-Az ötlet apropóját az adta, hogy a mai gyerekek általában okostelefonnal és otthon internettel rendelkeznek. Mi négy héten keresztül feltesszük az egyesület facebook-jára a városunkat bemutató anyagokat. Ha a csapatok ezeket néhány perc alatt elolvassák, megválaszolják a kérdéseket, akkor tulajdonképpen már fel is készültek a vetélkedőre. Ezzel egyrészt, mint utaltam már rá, a tanárokat tehermentesítjük. Másrészt ez játékos és vonzó módszer a gyerekek – és szerintem a felnőttek számára is. Az ötlet lényege, hogy egy kíváncsi idegen érkezik Ceglédre, és meg szeretné ismerni városunkat. Négy héten át az idegenvezető szerepében Varga Erzsébet tanárnő olyan dolgokat is elmond, amiket talán még a ceglédiek sem ismernek. Én jó szívvel ajánlom mindenkinek megtekinteni, elolvasni (https://www.facebook.com/CeglediVarosvedoEsSzepitoEgyesulet/?frer=ts) ezen az elérhetőségen.

-Kitől, milyen segítséget kaptak?

-Idén is fővédnöknek Takáts László polgármester urat kértük fel. Hegedűs Ágota alpolgármester asszony vállalta, hogy részt vesz a zsűri munkájában. Hozzá hasonlóan Reznák Erzsébet, a Kossuth Múzeum igazgatója is, akinek sok megszívlelendő jó tanácsa volt a vetélkedő anyagának összeállítása során. Természetesen megkerestük Fodor Gábort, a Ceglédi Tankerületi Központ igazgatóját, akinek együttműködésével hirdettük meg a versenyt az általános iskolák felé.

-Mikor és hol tartják a vetélkedőt?

-Évek óta jó munkakapcsolatunk van a Kossuth Gimnázium igazgatójával, Gulyás Zoltánnal, és helyettesével Volter Etelkával. Idén is már az első szóra vállalták, hogy március 24-én 14 órától a díszteremben berendezett otthont adnak a csapatoknak. Jó szívvel várjuk a vetélkedőre, az általános iskolai csapatokat, tanárokat és minden kedves érdeklődőt!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....