18.1 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Kiderült kit indít a Jobbik 2018-ban

2017.március 17-én sajtóreggelivel egybekötött sajtótájékoztatót tartott Volner János a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke Cegléden. Mint az a felkonferálásban is elhangzott, a Jobbik a 2018-as országgyűlési választásokon a 12. választókerületben Volner János frakcióvezetőt indítja országgyűlési képviselőjelöltjének. A politikus sajtótájékoztatója elején rövid bemutatkozást követően elmondta, hogy csemői lakos lévén közelről is láthatta, láthatja az átlagemberek problémáját, azokat saját bőrén is megtapasztalta. Helyben igen jól látható, hogy gomba módra szaporodnak a korrupciógyanús ügyek, de országos szinten is érzékelhető, hiszen Cegléd szinte napi szinten szerepel az országos médiában valamilyen gyanús esettel. A legutóbbi ügy a judo csarnokot érinti, mely szintén országosan megmozgatta a legkülönfélébb médiumokat, és amellyel – meglátása szerint –önkormányzati szinten is foglalkozni kell. A Jobbik számára kiemelten fontos a korrupcióellenes harc, melyet országos és helyi szinten is érvényesíteni szükséges. Az elmúlt időszakra visszatekintve elmondta, hogy a helyhatósági választásokon a Jobbik 2014-ben hozta az erős második helyet, és biztos abban, hogy helyi szinten, 2019-ben a választásokon toronymagas jobbikos győzelem várható. A választások megnyerését követően a Jobbik nem olyan presztízsberuházásokat fog végeztetni, mint – példának okáért – amilyen jelenleg is zajlik 30 millió forint értékben a Szentháromság téren, hanem valódi, a város életét meghatározó, és megkönnyítő munkálatokat. Ezt alátámasztandó példaként említette az ózdi, tiszavasvári illetve egyéb jobbikos polgármester által vezetett településeket, ahol a jobbikos vezetés hatására jelentős fejlődésnek indult az adott helység, és amelyet tekintve valóban érdemes a Jobbikra voksolni 2018-ban és 2019-ben egyaránt.

Terecskei Ágnes

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. ,,Az átlagemberek problémáját saját bőrén megtapasztalta”
    Volner havonta több mint 1 milliót keresett már 2013-ban is vásárolt orosz kamudiplomájával úgy, hogy többször be se járt a parlamentbe: http://hetihirek.hu/2013/12/03/volner-janos-egymillio-felett-visz-haza-a-magyar-parlamentbol-havonta

    ,,A jobbik számára kiemelten fontos a korrupció elleni harc”: kivéve persze a Volner cégtemetőket http://www.origo.hu/itthon/20160707-volner-janos-jobbik-hazassag.html

    Ózdi tapasztalat: 1 millió felett keres a Hitler hasonmással fotózkodó jobbikos: http://index.hu/belfold/2016/02/02/havi_egymilliot_visz_haza_ozd_jobbikos_polgarmestere/

    http://tenyek.hu/tenyek/161760_hitler-hasonmassal_fenykepezkedett.html

    Nem új, más vezetőkre, politikusokra van szükség, hanem egyáltalán nincs szükség vezetőkre, politikusokra! Mind a saját hasznát nézi, régi tolvajok helyett az újabb tolvajok mivel lennének jobbak??? Aki fasiszta elveket terjeszt, menjen maga a frontra, ne uszítson háborúra mint a fasiszta Hitlerbérenc jobbik! POLITIKUS=BŰNÖZŐ Vissza kell vezetni az összes politikust a MUNKA VILÁGÁBA! Dolgozzanak közmunkás éhbérért! Mutyi helyett munkát nekik!

    https://www.youtube.com/watch?v=Ji0i3TLZao8

    https://www.youtube.com/watch?v=Fye6pK_dJ_w

    Pénzért árulják híveik szavazatát az egyházak, közötte az egyházi tizedet szedő hitgyüli is:
    http://hvg.hu/itthon/201701__hit_gyulekezete__vargabetuk__meg_nem_tamadas__egyhaz_politika

    Az evangélikusok is eladták magukat az adóforintjainkból nyújtott milliárdokért:
    http://index.hu/belfold/2017/01/01/evangelikus_egyhaz_orban_viktor_kormanykritika_gancs_peter_fabinyi_tamas/

    Az egyházak hittek a teknősök által tartott lapos Földben, mely körül a Nap kering, hittek abban, hogy imával gyógyítható a pestis. Sajnos ma is vannak agymosható emberek akik minden hazugságot bevéve önként adóznak az egyházi vezetőknek és alávetettként tesznek meg mindent az egyházi vezetők akaratának, finanszírozva ezzel luxus életvitelüket.

    https://www.youtube.com/watch?v=GAVF0eR0QDs

    Nincs szükség az adóztatott pénzünkből élő egyházi vezetőkre! Emberek élnek nyomorban, közben aranyozott templomokat építgetnek.

    https://www.facebook.com/Elegunkvan/

    SE isten, SE haza, SE úr, SE szolga!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....