13.1 C
Cegléd
2024. május 9. csütörtök
spot_img

Mosonmagyaróvár ellen is győzött a CVSE

Az eddig a bajnokságban jól szereplő Mosonmagyaróvárhoz látogattunk a válogatott szünet előtt.

Az első félidőben jó futballt láthattunk, a csapat okosan játszott. A hazaiak néhány százalékkal nagyobb arányban birtokolták a labdát, de jól szűrt a középpálya, a védelem pedig minden próbálkozást megállított. Kivéve egy alkalmat amikor nagy helyzetben, a kapusunkkal szembe állva került helyzetbe a hazai támadó, de Mursits nagyot védett.

A hazaiaknál jóval veszélyesebb volt a mi támadójátékunk. Albert István és Fröhlich egyaránt fejjel veszélyeztetett, Alberté centikkel ment mellé, Fröhlichét pedig a hazaiak kapusa ütötte szögletre a léc alól.

A második félidőben maradt a jó iram, de komolyabb helyzetet egyik csapat sem tudott kidolgozni, de minden támadásunkban benne volt a veszély. Az utolsó tíz percben több gyors akciót is vezettünk, az egyikből pedig Tóth Milán megszerezte a győzelmet jelentő gólt.

Kezdőcsapat:

Mursits – Nagy, Albert I., Preklet, Farkas – Fröhlich, Takács, Lengyel – Peres, Tóth, Albert Á.

Cserék:

Lengyel – Szabó

Peres – Kovács

Albert Á. – Asztalos

Gól: Tóth (84.p)

Kőházi Ádám

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Czeróczki Pál képviseli hazánkat

A legjobbak képviselik hazánkat a ŠKODA Challenge nemzetközi döntőjében A...

Megszólalt a 100 éves iskola csengője

Egy régi családtörténet folytatódott a Ceglédi Evangélikus Gyülekezeti házban....

A cserecsapat tagjait is elfogták

Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési...

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...