3.9 C
Cegléd
2025. december 24. szerda
spot_img

Gimis dicsőség, mesés nyeremények

A BankVelem PénzOkos Kupa pénzügyi tudásverseny 2014 óta minden évben megrendezésre kerül. A verseny 3 fordulós, az első két megmérettetés online zajlik, majd a pontszámok alapján kerül a harmadik fordulóba – a döntőbe – a legjobb 7 csapat, amelyek 3-3 főből álltak. Idén több mint 450 csapat jelentkezett az ország különböző általános iskolájából, hogy meg-mérettesse magát! A Ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumból is jelentkeztek csapatok, köztük mi is, a „Vonatkerék-pumpálók” csapata, név szerint: Szalay Tamás, Jaziniczky Bence, és jómagam, Orgován Dorina.
Nagy örömünkre sikerült bekerülnünk a legjobb 7-be, így izgalommal készültünk a döntőre. Köszönet illeti Kozma Sándor tanár urat, aki időt és energiát nem sajnálva segített nekünk a felkészülésben, és ő kísért el minket a verseny helyszínére, Budapestre. A döntő 2017. március 8-án volt, a rendezvénynek a budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium adott otthont. Amikor odaérkeztünk, a terembe belépve szinte mágnesként vonzotta a szemem az asztal, a rajta látható csodálatos kupákkal és a nyereményekkel, melyekért rövid időn belül harcba is szálltunk. A verseny jó hangulatú volt, érdekes, és változatos feladatok vártak ránk. A szünetben a szervezők megvendégeltek bennünket egy kis harapnivalóval, üdítővel. Majd folytatódott a verseny, mely a vége felé közeledve igen szoros lett. Végül: a békéscsabai Bank(ok)osok, az alsónémedi „Almáspite” mögött a 3. helyet szereztük meg, és az ezzel 50.000 Ft-ot és egy szép kupát nyertünk az iskolának. Emellett büszke tulajdonosai lettünk egy-egy Samsung Galaxy okostelefonnak is! Üres kézzel azonban a többi versenyző sem távozott, hiszen mindenki kapott egy „Értem a pénzem” pénzügyi társasjátékot.
Este 8 óra után érkeztünk haza, eléggé elfáradva, de azt hiszem, csapattársaim nevében mondhatom, hogy fantasztikus nap volt, remekül éreztük magunkat, felejthetetlen élmény maradt, és a pénz világát illetően sok hasznos tudnivalóval gazdagodtunk mind a felkészülésünk, mind a verseny során, amelyekből sokat kamatoztathatunk majd a jövőben is.
Orgován Dorina 6. osztályos tanuló

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...

Történelmi győzelem

Először nyert a Sopron ellen a VBW CEKK Cegléd Történelmi...

Baleset az M4-esen

Hétfő hajnalban közúti baleset történt az M4-es autóúton Cegléd...

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...