16.7 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Szakmai napot tartottak a Losontzi EGYMI – ben

A Losontzi EGYMI utazó gyógypedagógusi hálózata immár negyedik szakmai napját tartotta, melyre ezúttal közel hatvanan jöttek el. A hallgatóság soraiban volt szülő, gyógypedagógus, óvdapedagógus, tanító, szaktanár, intézményvezető, gyermekorvos. A délutánt Zila Viktória (a kereskedelmi iskola 12. osztályos tanulója) balettelőadása színesítette.

Az előadások központi témája az autista gyerekek többségi intézménybe történő integrálása volt. Az átlagos vagy annál jobb intellektusú ún. Aspergeres autisták többnyire jó eredménnyel képesek elvégezni az általános iskolát, többen közülük a középiskola után a továbbtanulás felé léphetnek. Az addig vezető úton azonban sok szakember, tanító, tanár segíti őket. A szakmai délután ezen tevékenységekről számolt be. Thén Zsoltot a Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat tagintézmény igazgatóját  – egyebek mellett – arról kérdezte a gyógypedagógusi hálózat munkatársa, hogy a felismerési szakaszban hogyan tud segíteni a szakszolgálat? Ezután Dr. Petrik Gábor Andrásné riportfilmjét láthatták egy autista kisfiúról, – melyben szülei, tanítója és ő maga is beszélt – aki a budai úti iskola inkluzív közegében tanul. Tímár Anikó egy gyakorlatias program alkalmazásáról tartott beszámolót, majd Kósikné Ecseki Mária mondta el tapasztalatait a kéttanítós módszerről. Talán egyedüli utazó gyógypedagógusi hálózat, amelyben hat gyógypedagógus rendelkezik autista specifikus végzettséggel. Ezen túl, minden számukra kijelölt gyermeket szakgyógypedagógus lát el, és területükön nincs ellátatlan óvodás, iskolás.

Fotó: Ceglédi Városi Televízió

Az előadások végén több szakmai kérdés is felmerült: Dr. Nyújtó Éva gyermekorvos az egészen kicsi korban tapasztalható tünetek felismerését követő lépcsőfokokról érdeklődött, Velkeyné Gál Zsuzsanna gyógypedagógus a kéttanítós módszer helyszíneire kérdezett rá. Gárdai Zsófiát a szakszolgálat vezetőjét az utazó gyógypedagógusi hálózat vezetője Bagóné Domokos Márta kérte fel néhány speciális kérdés tisztázására.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....