12.7 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Napfényes London

– avagy a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola hagyományos tanulmányi kirándulása

2017. április 01-én délután iskolánk diákjai izgatottan gyülekeztek a Gyarmati-udvar előtti parkolóban, hogy elindulhassanak vára várt úti céljuk felé. A csomagok bepakolása után, hosszas búcsúzkodást és integetést követően útnak indultunk. Az út elején közös imával kértük az Úr segítségét utazásunkhoz.

Az éjszakát a buszon töltöttük, a legkülönfélébb testhelyzetekben próbáltunk pihenni. Vasárnap reggelre már Belgiumba érkeztünk. Aki nem tudott aludni, az láthatta a frankfurti repülőtér hatalmas kivilágított épületeit is, ahogy a busszal elhaladtunk mellette. A belgiumi Liége városában csatlakozott hozzánk Bence Balázs, az idegenvezetőnk. Sok érdekes dolgot mesélt Belgiumról, többek között azt is, hogy miért van kivilágítva az összes autópálya az országban. Utunk során elhaladtunk Brüsszel mellett is, messziről megcsillant a napfény az Atomiumon. Utazásunk első állomása a gyönyörű Brugge városa volt, nem hiába nevezik észak Velencéjének. Jártunk a Szerelmesek parkjában, sétáltunk a várost átszelő csatornák mellett. A város főterén megnéztük a harangtornyot és maga a tér is nagyon tetszett. Természetesen megkóstoltuk a híres belga gofrit is, ki eperrel, ki csokival, bőséges volt a választék.  A városnézés után továbbindultunk Franciaországba, ahol az éjszakai szállásunk volt.

Hétfőn reggel korán ébredtünk, mert a kompot nem késhettük le. Sajnos akkora köd volt aznap reggel, hogy a komp végét sem láttuk, nemhogy a Doveri Fehér Sziklákat. Az idegenvezetőnk kárpótolt érte bennünket, mert az érkezés után lemehettünk a tengerpartra, ahol nagyot futkározhattunk, majd a várhoz is felmentünk. Amint elhagytuk a kikötőt, kiderült az idő, tavaszi időjárásban buszoztunk London felé. A Tower of London megtekintése előtt szabadidőt kaptunk, aki akarta, megkóstolhatta a „fish-and-chips”-et. Az idegenvezetőnk először elmesélte a Tower történetét, érdekességeit, ezután kis csoportokban felfedeztük ezt a csodás nagyon régi helyet, láttunk őrségváltást és megnéztük a koronázási ékszereket is. Ezután este elindultunk angliai szállásunk felé, amely Sheepey Szigetén, Eastchurch településen volt. Kényelmes és szép mobilházak vártak bennünket, ahol kipihenhettük a hosszú út fáradalmait.

Kedden reggel ismét London felé vettük az irányt. Gyalogos városnézéssel kezdtük a napot, majd a Covent Gardenben eltöltött idő után folytattuk utunkat a Royal Albert Hall felé és az Albert Memorial megtekintése után a Diana Memorial Fountainhez értünk. Ez tulajdonképpen nem is szökőkút, hanem egy mesterséges patak, vízesésekkel, csobogókkal. Délután, a Science múzeum felfedezését egy kvíz kitöltésével színesítették angol tanáraink.

Szerdán, a London Eye-on kezdtük a napot. Szerencsére szép volt az idő, így messzire elláttunk a kabinokból. Ezután a Madame Tussauds panoptikumban folytatódott a program, ahol mindenki kedvére fotózkodhatott kedvenc sztárjával. A London történetét bemutató kisvasút is nagyon érdekes és látványos volt. A látogatás végén egy 4D-s mozi következett a szuperhősök főszereplésével. Délután egy kis lazítás várt bennünket, az Oxford Street-en kedvünkre kivásárolhattuk magunkat.  Este sem unatkoztunk, mert három különböző kvízt kellett kitöltenünk az eddig látottakkal kapcsolatban.

Csütörtökön délelőtt bepillantást nyertünk a Westminster Apátság szépségeibe. Egy kvíz segített felfedezni az apátság zegzugait, királyok, királynők és híres emberek nyughelyeit. Ezután séta következett a tavaszi pompában úszó városban. A Buckingham Palotát érintve a Piccadilly Circus híres fényreklámjai ejtettek ámulatba bennünket, majd délután Shakespeare színházába – Globe – látogattunk, ahol, angol nyelvű idegenvezetésben volt részünk.

Pénteken reggel elhagytuk szállásunkat és útnak indultunk utolsó angliai célpontunk felé. Canterbury-be érve végigsétáltunk a gyönyörű XIII-XIV századi házak között az érsekségig. A városnézés után elindultunk a Csalagút felé. Az átkelést követően az esti órákban érkeztünk meg Párizs környéki szállásunka.

Szombaton reggel várt minket Disneyland! Balázs, az idegenvezetőnk sok jó tanáccsal látott el bennünket, hogy mit érdemes mindenképp kipróbálni és ahhoz is adott tanácsot, hogy ne kelljen sokáig sorban állnunk egy-egy játéknál. Ezután kis csoportokban belevetettük magunkat a csodavilágba, ahol várt ránk az egész napos forgatag. A nap végén a Disney mesék hőseinek felvonulását is sikerült megnéznünk.  Este kimerülten tértünk vissza a buszunkhoz és megkezdtük utunkat Magyarország felé. Vasárnap délután Ceglédre érve imával adtunk hálát az Úrnak, hogy hazaérkeztünk; fáradtan, de élményekkel telve.

Köszönjük tanárainknak, hogy vigyáztak ránk és ilyen élményekben gazdag programot szerveztek nekünk! Köszönjük idegenvezetőnknek, Bence Balázsnak, az érdekes és izgalmas vezetést, valamint a rendkívüli történeteket és végül, de nem utolsó sorban hálásan köszönjük két sofőrünknek – Seemayer Gábor és Bredák Ferenc – hogy épségben hazahoztak bennünket!

Hartyáni Fanni és Kecskés Noémi 8.b osztály

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...