4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Mini BL Cegléd – helyi győzelem született

A tavalyi nagy sikert aratott Mini EB Cegléd után adta magát a lehetőség, hogy a Ceglédi Dühöngő Bajnokság szervezői csapata idén is rendezzen egy nagyszabású tornát városunkban. Mivel idén nem volt Európa Bajnokság, így a kupa tematikájául végül a Bajnokok Ligáját választották a rendezők.

A Mini BL Cegléd elnevezésű kispályás labdarúgó tornára 12 csapat nevezett, többségében ceglédiek, de érkeztek csapatok ezúttal is más városokból, mint például Ceglédbercel, Albertirsa, Szolnok, vagy Budapest. A torna a 13 órai megnyitóval vette kezdetét, ahol a szervezők és dr. Nagy Lajos aljegyző köszöntötték a csapatokat. A mérkőzések a Malomtó széli sporttelep nagy műfüves pályáján, négy külön területen zajlottak. A 12 csapat 4 db, 3 csapatos csoportba lett sorsolva és ott küzdöttek meg egymással a továbbjutást érő helyekért. A csoportküzdelmek után a „nagy testvérhez” hasonlóan itt is újra sorsolás következett, hogy ki-kivel fog megmérkőzni a legjobb nyolc csapat között. A sorsolás után az alábbi párosítás alakult ki:

Dortmund – AS Monaco (2:3)

Leicester City – PSG (1:2)

Arsenal – Barcelona (0:0, büntetőkkel 1:2)

Bayern München – Real Madrid (4:0)

A jó színvonalú mérkőzések után az AS Monaco, a PSG, a Barcelona és a Bayern München örülhetett a továbbjutásnak. A szervezők ismét sorsoltak, ami után kialakult az elődöntők párosítása, immáron már csak két pályára osztva a csapatokat.

AS Monaco – PSG (2:3)

Barcelona – Bayern München (0:7)

A bronzmérkőzést az elődöntőben nagyot küzdő és kétszer is hátrányból egyenlítő szolnoki gárda a Hollywood FC (AS Monaco), illetve a másik elődöntőben súlyos vereséget szenvedő Barcelona csapatai vívták egymással. A bronzmérkőzés végül 4:0-s győzelmet hozott a Monaco csapatának, majd következhetett a döntő.

A döntőben a helyi, korábban a Ceglédi VSE utánpótlásában megforduló fiatalokból álló csapat találkozott, a több városból érkező, rutinos kispályás labdarúgókat felvonultató, országos tapasztalattal rendelkező Árpád FC csapata ellen. A mérkőzést a helyi csapat, azaz a Bayern München dominálta, az első félidőben többször is a PSG kapusa védett nagyot, vagy a labda szállt át az új Malomtó széli lelátó építkezésére. Az Árpád FC inkább csak az ellentámadásokkal próbálkozott, de komolyabb helyzetük nem adódott az első félidőben. A második játékrészben a Bayern játékosain látszódott a fáradtság, de a szívük vitte őket tovább, de ekkora már a PSG-nek is megvoltak a lehetőségei. A mérkőzés végül 0:0-s döntetlennel ért véget, jöhettek a hétméteresek.

Nagy volt a tét, hiszen nem csak a Mini BL győzelemről, a kupa megszerzéséről, hanem 100.000 Ft megszerzéséről is szólt ez a mérkőzés. A hétméteresek pedig drámai küzdelmet eredményeztek. A három-három büntető után mindkét csapat egyszer-egyszer hibázott, így jöhettek a szétlövések. A Bayern csapatkapitánya, a góllövő lista második helyezettje Mailát Zoltán berúgta, a PSG hétméteresét, pedig lábbal védte a torna legjobb kapusa Schmidt Dániel, így egy ceglédi csapat a Drink Team, azaz a Bayern München nyerte a Mini BL Cegléd-et és a 100.000 Ft pénzjutalmat.

Gólkirály: Mogyorósi Gábor – Dortmund (Kedvencek) – 10 góllal

Legjobb kapus: Schmidt Dániel – Bayern München (Drink Team)

3.helyezett: AS Monaco (Hollywood FC)

2.helyezett: PSG (Árpád FC)

1.helyezett: Bayern München (Drink Team)

Gratulálunk a csapatoknak a nagyszerű küzdelmekhez. A szervezők köszönik a támogatást a torna főtámogatójának, Cegléd Város Önkormányzatának, illetve a segítséget a Ceglédi Sportcsarnok Kft-nek, a Ceglédi VSE Asztalitenisz és Labdarúgó szakosztályának, a CPC Media-nak és a Pest Megyei Szabadidősport Szövetségnek.

Jövőre pedig Oroszország világbajnokságot rendez. Adódik a kérdés, jövőre jön a Mini VB Cegléd…?

Jezerniczky Attila

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....