A Nagytemplom építőjéről, a híres lelkészről, Dobos Jánosról tartottak előadást május 3-án, az evangélikus gyülekezeti házban. Az előadó Szetey Szabolcs a nagykőrösi Református Tanítóképző tanára volt, aki Dobos 600 prédikációját dolgozta fel könyvében. Az előadóval készült interjúnkból megtudható mit érdemes tudnunk ceglédiként a híres személyiségről.
– Egy ceglédi számára mi a legfontosabb tudnivaló Dobos Jánosról?
– Egyrészről az, hogy ő volt a nagytemplom építője, másrészről a Turini százas küldöttség szónoka, harmadrészt pedig, hogy az akkori egyházi élet egyik jeles alakját tisztelhetjük benne.
– És egy nem ceglédinek miért jelentős Dobos élete? Miért éppen az ő életét kutatja?
– Az ő életpályája jól mutatja az akkori kor viszontagságait, hogy mennyi küzdelemmel és szenvedéssel járt az, ha valaki becsülettel és tisztességgel végezte és hordozta a rá bízott feladatokat. Nem véletlen, hogy őt választották az 1847/1848-as utolsó rendi országgyűlés prédikátorának, hiszen ő volt a legalkalmasabb arra, hogy a nép érdekeit ilyen magas körökben is képviselje.
A kérdés második felére válaszolva: már főiskolai tanulmányaim alatt is élénken érdeklődtem az egyháztörténet iránt, azon belül is az igehirdetés története iránt. Különösen a XIX. század foglalkoztatott, mert úgy éreztem, hogy azok a megállapítások, amelyeket az egyes szakirodalmakban olvastam, csak részben állják meg helyüket vagy teljességgel tarthatatlanok. Magam az Óbudai Református Egyházközség tagja vagyok, és Dobos János 1831-1845 között e gyülekezet lelkésze volt. Mivel érdeklődésem az óbudai helytörténetre is kiterjedt, így találkozott egymással a XIX. század és Dobos János személye. Persze azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Ráday Levéltárban mintegy 520 kéziratos prédikáció található tőle. Ez ebből a korból igen ritka. Ahogyan egyre többet olvastam Dobos Jánosról és mélyültem el az ő prédikációiban, annál jobban megfogott a személyén túl az életútja, gondolatai és látásmódja. Dobos János életét, különös tekintettel prédikációit néhány éve könyv formájában is bemutathattam.
– Öt éve oktat egykori alma materében Nagykőrösön a Református Tanítóképzőben. Mi a feladata hivatásában, egyetemi oktatóként, kutatóként, lelkészként?
– A feladatom sokrétű. Elsősorban nem gondolom, hogy pusztán tudást és információt adjak át a hallgatóimnak, hanem sokkal inkább az, hogy valamiféle szellemiséget közvetítsek feléjük. A keresztyén értékrenden túl számomra a legfontosabb az emberség, a másik felé való odafordulás, az érzékenység a másik problémájára. Ezen kívül fontosnak tartom azt is, hogy legyenek kritikusak a jelen kor kihívásaival szemben, ezért igyekszem a hallgatóimat arra nevelni, hogy gondolkodjanak és álljanak ki a véleményük mellett. Mai széthullott társadalmunkban szükség van olyan lelkészekre és hittanoktatókra, akik nemcsak adatokat és statisztikákat látnak maguk előtt vagy éppen megoldandó feladatot, hanem olyan embereket és gyerekeket, akiket oda kell vezetni az Isten közelébe, akiket szeretettel kell pásztorolni.
Kutatóként feladatomnak érzem a múlt értékeinek feltárását és továbbadását, mert a történelmünk nélkül nem érthetjük meg azokat a folyamatokat, amelyek ma körül vesznek bennünket.
