5.9 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Tour de Hongrie: látványos verseny várható a ceglédi körpályán

A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie során az idén június 30-án, pénteken Cegléden ér célba a körverseny harmadik szakasza. A Paksról elrajtoló mezőny, miután megküzdött az egyedien sík terepen rájuk váró legnagyobb kihívással, a széllel, délután ér célba Cegléden. Az eseménnyel kapcsolatban sajtótájékoztatót tartottak a Városházán.

Házigazdaként Takáts László üdvözölte az esemény szervezőit, elmondta, nagy hagyománya van a városban a kerékpározásnak, de nálunk nem az országúti, hanem a piacra járó válfaját űzik legtöbben. – Komolyra fordítva a szót, sok éves szürkeség után szeretnénk kitörni, megmutatni a megújuló városunkat az országnak. Ehhez pedig  kitörési pontként olyan programokat kerestünk, mint amilyen a nagy hagyományokkal bíró magyar körverseny – mondta a második évébe érő együttműködésről a polgármester. – Azt gondolom, hogy azoknak is tud Cegléd újat mutatni, akik tavaly a vendégeink voltak. Újdonsággal várjuk vendégeinket a megújuló városközpontban, a fürdőben és a csúszdaparkban is. Örömömre szolgál az is, hogy a helyiek közül is sokan álltak a rendezvény mellé – jelentette ki Takáts László, aki hozzátette, a reményei szerint a vendégek visszaigazolják majd a város mondanivalóját, miszerint Cegléd, több, mint gondolnád.

– Több kanyar, mint gondolnád – hívta fel a figyelmet a ceglédi befutó érdekességére az egykori remek versenyző, Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnöke: – Látványos versenyre van kilátás, hiszen a városban kialakított öt kilométeres körpályán szurkolói szemmel igen látványos, versenyzői szempontból viszont, a szűk utcák és kanyarok miatt, roppant nehéz befutóra számítunk.

A mezőny a kialakított pályán három kört tesz meg, s a városközpontban ér célba, ahol a díjátadó mellett a tervek szerint e versenyzőkkel együtt ünnepelhetnek a rajzverseny díjazottjai, lesz látványos Hege-Show, velocipéd-bemutató, és amatőr kerékpár-verseny a kijelölt körpályán és a szervezők ígérete szerint a szurkolók bepillanthatnak a profi csapatok életébe is.

A nemzetközi mezőny 6 versenynap alatt 10 megyét érintve összesen 750 kilométert tesz meg a budapesti befutóig.

Szokolai Attila

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...