14.8 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Parkolót a Szövetség utcába!

Megítélésem szerint a közlekedéssel együtt járó és annak szerves része a parkolás, már ahol lehet, és megoldható! Bizony, az ábrázolt helyen ez nehézkes dolog!

1971 óta lakom és élek a Szövetség utcában, pontosan 46 éve. Eleinte földes utca volt, majd idővel, járdát, majd úttestet és parkolót is készítettek. Jó magyar szokás szerint külön-külön időpontban, és ezért az úttest magasabbra sikerült, mint a járda. No meg minőségi kifogások is akadtak, ezért (no de ilyent!) az önkormányzat nem is fizette ki a járandóságot. Az úttestet újraépítették, parkolót nem, és az azóta is a senki földje!

Mármint ott a takarítógép nem takarít, a sózott hólé egész télen marja, nem kátyúznak, mára használhatatlanná vált, főleg a Rákóczi út felüli szakasz. Ott, ahol három kereskedelmi egységbe szállítanak nehéz járművek árút, és várhatóan még jobban igénybe lesz véve, ugyanis költözésben van egy kenyérbolt, meg a gyógyszertár, és tudjuk, hogy azon a szakaszon a Rákóczi úton parkolni nem lehet!

Az ott tevékenykedő kereskedők jogos igénye a javítás a helyzeten. Ők fizetnek adót azért, mert árnyékvetőt szerelnek a bolt elé, meg az épületre, meg azért is, méghozzá büntetést, hogy a törött aszfaltjárdát, lecserélték térkőre! Ez a terület az önkormányzaté és jogos elvárásuk a rendbetétele, és az én, valamint lakótársaim elvárása is, hogy, ha esik egy kis eső, már a katasztrófavédők hívás nélkül jöjjenek szivattyúzni, a lakók bokatörés nélkül jussanak el a lépcsőházba, az ott parkoló autókból, ha kiszállnak, ne térdig vízben tocsogjanak. Mintegy 100-150 négyzetméterről lenne szó! Most a zöldséges bezár egy hónapra, lenne alkalom a javításra, meg igény is!

Darányi István

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...