17.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Ingyen osztálykirándulás Nagykőrösre: lehet pályázni

Dr. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Nagykőrösön, a Református Templomban tartott Nemzeti Tanévnyitón egyedülálló bejelentést tett. Örömmel mondta el a jelenlévőknek, illetve az országos médiumok tudósítóinak, hogy az Arany Év kapcsán országos pályázatot ír ki a Petőfi Irodalmi Múzeum a magyar iskolák számára. Mindegy, hogy a Világ melyik részén van az oktatási intézmény, az egész Kárpát medencét, így a határon túliakat is érinti.

A pályázat úgy szól, hogy kirándulni lehet Arany János életének a helyszíneire, mindösszesen két települést támogatnak. Az egyik Budapest, a másik pedig Nagykőrös. A kiírás a 10- 18 éves korosztálynak szól, pályázhatnak oktatási intézmények és kollégiumok, beleértve a határon túliakat is. Balog Zoltán szerint nagyon érdemes lesz odafigyelni a pályázatra, hiszen az emlékbizottság teljes finanszírozást nyújt a háromnapos osztálykirándulásokra. Beszédében a miniszter kiemelte, hogy Arany János története most és minden időben a reményt jelenti és jelentette.

Azt, hogy messzire lehet jutni, utána haza lehet térni, ha tehetséges, és kemény munkát választ valaki. Az a tény, hogy Budapest mellett Nagykőrös a másik pályázati helyszín, nagy megtiszteltetés a Városnak, mely sok szeretettel fogadja majd a hozzánk érkező diákcsoportokat a maga szépségével, Arany emlékhelyeivel.

A pályázati kiírás IDE kattintva elérhető…

nagykoros.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....